Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Móricz Zsigmond: Tükör
A csípős szabad levegőt sem érezte most. Szédelegve le a villanyosmegállóig. Ott megállt, fáradt hullamerevséggel, s a puha bőrét, amely a vértelenségtől elefántcsontsárga volt, odaadta a kevés szélnek. A szeme kimeredt s oly mély karikás volt, az ajkai, mint sok sírás után, duzzadtak. A férfi ideges halkan egy-egy szót szólt, hogy nem jön a kocsi, - s meg volt elégedve. Sikerült. Szivarra gyújtott. S úgy mozgott az asszony körül, aki nem vett tudomást róla, ahogy a beteg nem látja az egészségesek sürgölődését. Fárasztja az öröm is. Elfordul, előrejön több lépést, mintha a villanyost nézné, az ura elébe áll s úgy tesz, mintha a beteget kímélné. Zsúfolt kocsira fel akarja ültetni. Egyszer megfogja a karját. A 3-ik kocsi üres, felülnek. Az asszony egyedül, fekete a szeme és karikás. Mereven ül, a férje a peronon szivaroz, s pénzes kis tárcájában kotorász.23 * Fürdő- Elájultam.-Ah.- Igen, de elébb kimásztam a vízből.- Elvesztetted az öntudatodat is?- Nem, mert mindjárt odaszaladtak és végigöntöttek vízzel.- így eresszen el az ember.- Tudja, hogy én sose ájultam el, én mindig szerettem volna egyszer elájulni.... Ahogy az ágyban feküdt, úgy elemyedt. Az ura melegen ölelte át és hozzásimult; végigsimogatta a meleg testét s az ujjai megmaradtak a puha szőrbozóton, azt fésülgette, simogatta, mint szokta, ha így melegen beszélgettek, összebújva.- És a kabinba újra. A férfi megmarkolta kissé görcsösen a kevés, vékony, hosszú szőrű csomót s felnézett a felesége fejére. Apró hurkákba volt fonva, csavarva a haj. Ezért mindig bosszús volt, mert ez a házi göndörítés nagyon rút és nem elég sikeres. Látta, hogy az asszony hogy dolgozott rajta.- Le kellett ülni sokszor. Úgy kellett ott állani a tükör előtt.- Talán éhes voltál.- Nem... De lehet... Még jó, hogy az almát vittem. A férjet ez is bosszantotta, eszébe jutott, hogy pakolta valami gyűrött papírba az almákat.- Milyen egy ügyes nő vagy te - mondta neki a barátnője akkor. -Tudod, ez jó lesz.- Fiam, van ott büfé - szólt rá simán a vastag zsidó asszony, s a barna szemei bámulva meredtek a paksamétára, oly gyerekes csodálkozással.- Igen, de én így akarom, csak, hogy legyen, tudod! Most az szúrta meg, hogy ez az asszony látta-é a felesége loknijait?- És ő látott így?- Hogyne... De az izét a fejemen nem. Kalap volt már rajtam... De az milyen jó frizurát csináltatott. Nagyon ügyes, és van hozzá haja. És hogy ki volt festve.- Hol festette magát?- A kabinban. Piros és fehér. Az ajka is kipirosítva. Éppen olyan volt, mint a másik.- Melyik másik? - s az utcai lányokra gondolt, talán ezekre céloz. 23 Uo. 3766-3786. 112
