Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Móricz Zsigmond: Beszélgetés az írógéppel
Az ára közben leszállott 400 pengőről legfeljebb 80-ra. Már tanácsolták, hogy adjam el lóhússzékre, s vegyek egy fiatalabbat. Nem reagáltam rá, mert megszoktam, s amit megszoktam, azt nem tudom kiadni a házból, aztán egy fiatalabb lóra sincs több szükségem, ez is megteszi, amit tennie kell. Ennyiben bekapcsolódott az életembe, üres lenne nála nélkül az udvar. De hogy korpát is vegyek neki, az nem látszik sürgősnek előttem. Világ- és életszemléletemben nem foglalnak helyet az állatok. Általában a természet nagyon ki van kapcsolva. Ezt a kertet az első pénzből megvettem, pedig Janka még sokkal távolabb volt a természettől, mint én. Bennem nem egy alapvonzódás volt, hanem egy kifelé való arculat mutatása. Részben tradíció. Gyermekkori emlék. Nem a kertbe szerettem be, hanem a nagy diófába, mert folyton az az emlék élt bennem, hogy Csécsén a diófa a fák királya. A diófáról a legmélyebb emlékem az, hogy a nagyanyám nyáron diófa-levelet hozatott be, s azzal legyeztette velem magát. Emiatt én is megszerettem a diófa-levél szagát, most is legkedvesebb illat. Néha egy-egy levelet eldörzsölök az ujjaim között. A szagos füveket nagyon szeretem, s ezt is valószínűleg a nagyanyámtól kaptam. Anyám nem szerette s nem evett semmiféle gyümölcsöt, nem kedvelt semmilyen virágot. Soha nem ment ki a szabadba, csak ha az apám nagyon erőszakos volt, s akkor is az neki csak külön teher volt, mert neki kellett készíteni a kirándulásra ennivalót. Janka egyáltalán nem volt barátja a természetnek. Mária? fogalma sincs róla, mi a természet, de ha szó van róla, a legszebb szavakat mondja, de csak a száraz utcán szokott sétálni, még a korzóra se megy, mert ahhoz új ruha kell. Janka 12 évig élt Leányfaluban úgy, hogy utálta. Mária már tizedik éve benső érdeklődés és szeretet nélkül. Én nagyon szeretem, de főleg azért, mert ez egy néma sziget, ahol teljesen magánjyjos lehetek. Oly nagy a kert, s minden oldalról út veszi körül, hogy semmiféle szomszéd nem zavarhat. Azért vettem meg a kiegészítő felét, s később igazán nagy áldozattal még egy darabot hozzá a ház mögött, hogy a külső zajt s szomszédot minél jobban kizárjam. Nekem ez a kert és ház valóban a Senki szigete. Ezért kellett a kerítést most megcsináltatni: kívülről nem szabad, hogy az emberen az öregedést meglássák. A kert rendben tartása aránylag óriási összeget emészt fel. Nem a hasznáért teszem, nekem mindegy, ha a fák soha nem teremnek is, de kell, hogy fák álljanak szép sorban, a föld fel legyen szántva, be legyen kapálva, formát mutasson, pedig ez mind csak tiszta kiadás, még az adóját se hozza be. Részemről védekezés a külsőség az emberi szemekkel szemben. Arra soha nem gondoltam, hogy parkot csináljak, díszfákat és lukszuriózus növényeket. Csak a minimális kiadást, de azt a benyomást kelteni, hogy itt egy rendes gazda él. Nem szabad szemétdombbá válni a kertnek. Ez mind az én világszemléletem következménye. Hihetetlen szegénységben nőttem fel. Gimnáziumi időm alatt soha nem volt egyetlen fillérem, amit könnyelműen elkölthettem volna. Még ha lett volna is valami, hiszen sokat tanítottam, szüleim nehéz sorsa mindig nyomasztólag hatott rám. Nem mertem egy fillért kiadni, mert lelkiismereti nyomást éreztem, hogy azt inkább a szülőknek és a testvéreknek kellene átadnom. Apám nagyon sokat költött el könnyelműen arra, hogy az emberek előtt fitogtassa a bőkezűségét. Mindig gazdagabbnak tartották, mint amilyen volt, mert az ajándékoknak azt a mértékét csak nála nagyon sokkal gazdagabbak engedték meg maguknak. Ebből bennem is van. Ha emberek közé kerülök, azonnal elvesztem a fejem. Borravalóra többet költők, mint szükséges lenne. Egyáltalán arra adok ki pénzt legkönnyebben, hogy idegenek előtt gondtalannak és pénzben bővelködőnek látsszam, de nem oly hebehurgyán, mint az apám. A Nyugatnál minden kiadást a magaménak tekintettem, s minden bevételt a másokénak. 83
