Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Lengyel András: A szabadkőműves Móra
A „királyi ház" itt maga az új székház, a ház jelzője a szabadkőművességnek önmagát „királyi művészet"-ként való meghatározásából ered. Ez is, a pompa emlegetése is nyilvánvalóan összefügg az ünnepi alkalommal. A 2-3. sorban a „régi szív" és az „új szándék" szembeállítása megint csak a személyes orientáció átalakulására vezethető vissza, s az új, tökéletesebb törekvések hangsúlyozásának tekinthető. A negyedik sorban a „fény" a felvilágosodásnak s magának a szabadkőművességnek is egyik alapszimbóluma. A kilenc, azaz 3x3 fő szimbólum első háromja, láttuk, „a 3 nagy világosság" (Biblia, derékszög, körző), s így a fény, mint ilyen, szabadkőműves alapérték megjelenítője. A negyedik sorban megfogalmazott szembeállítás („Ne ő [vagyis a királyi ház] nekünk, [hanem] mi adjunk fényt neki") egyszerűnek látszik, de meglehetősen komplikált jelentésű sor. Nemcsak az van benne, ami azonnal kiderül, hogy tudniillik ne az intézmény adjon valami értékeset az embernek, hanem az ember az intézménynek. De az is, hogy ez az értékes valami erkölcsi jellegű. A szabadkőművességnek „királyi művészeteként való fölfogása ugyanis „a szabadkőművesség erkölcsi, embernevelő" funkciójára utal (ez az 1723. évi ún. Anderson-féle alkotmányból következik [vö. Balassa 1947. 20]), s ez az erkölcsnemesítés itt a szabadkőművesek önmagukra is vonatkoztatott kötelességeként jelenik meg. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy amikor J. F. Kennedy amerikai elnök beszédében arról beszélt, hogy „ne azt kérdezd, mit tesz érted a haza, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazáért" - akkor ugyanazt a régi, Móra által is megjelenített szabadkőműves elvet fogalmazta újra, amit a vers is.) Mindez, úgy gondolom, teljes összhangban van Mórának azzal a már idézett 1914. január 6-i beszédével, amely - mint láttuk - a szabadkőművesség „mély életé"-ről és „belső szépségéiről vall, s a gyakorlati célokat nem látja ellentétesnek a szabadkőművesség „ősi elvekre épített transcendentális fölfogásával" (vö. Földes 1960.350). Mindkét szövegtípus, a versek is, a beszéd is arra hívják föl a figyelmet, hogy a szabadkőművesség Móra számára mint „az erkölcsi megújulás" intézménye értelmeződik, pontosabban, a szabadkőművességet ilyenként fogta föl. 8 Az időrendben következő - elemezhető - dokumentumok már egy merőben másik helyzet szülöttei. Móra a hároméves (1914-1917) kényszerű szünet után, új aktivitásba lendülve, 1917 őszén s 1918 elején mondta el őket. S immár nem is versben, hanem direkt formában, politikailag közvetlenül értelmezhető beszédekben nyilvánult meg. A közben eltelt évek során ráadásul a szerepek is fölcserélődtek: immár nem a szabadkőműves tradíció puszta értelmezője s továbbadója volt, hanem - személyes fejlődésének és a háború radikalizáló hatásának következtében - alakítója, s egyben páholyának orientáló személyisége. Sajnos, a Hevesi József (1960) által közölt szövegek eredetije ma nem hozzáférhető, maga a szövegközlés pedig szakszerűtlen - az egyes szövegek elkülönítése nem világos. Teljes bizonyossággal nem lehet eldönteni, hogy vajon négy, avagy csak három, esetleg két beszédről van-e szó. Az első beszéd talán a 354. oldal első (az előző lapról folytatódó) bekezdésével, „a Szeged páholy nevében" szavakkal zárul; az egy sor kihagyás után következő, megszólítással induló szöveg pedig már egy új, rövid beszéd, amely az újabb sorkihagyásig tart. De nem kizárt, Földes (1960. 350) egyik utalása legalábbis azt sejteti, hogy e két szöveg voltaképpen egy - azaz a „háborúellenes" beszéd és a Lindenschmidt Mihály és Pénzes Zoltán fölvételét méltató szövegrészek összetartoznak. Ez, bár eseménytörténetileg lényeges különbség, mostani szempontunkból nem igazán fontos. Összetartozó s különálló szöveg(ek)ként egyaránt jól jellemzik Móra gondolkodását. 67
