Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7-8. szám - Lengyel András: A szabadkőműves Móra

Kétségtelen, persze, Mórának a forradalmak alatti, Vajda László (1962), Péter László (1965) és a magam (Lengyel 1984) kutatásaiból viszonylag jól ismert szerepvállalásában szétbogozhatatlanul összefonódott az újságíró-szerkesztő, a szabadkőműves és a történeti pillanat lehetőségeivel élő politizáló értelmiségi egy irányba mutató aktivitása. Ebben az aktivitásban a szabadkőműves indíttatásoknak kétségkívül volt generáló szerepe; az a gondolkodástörténeti pozíció, amely Mórát ezekben a hónapokban jellemezte, s amely leginkább Jásziék beállítódásával rokonítható - genetikusán összefüggött a szabadkőművesség egyik áramlatával. De semmiképpen nem redukálható csakis a szabadkőműves inspirációkra, s kivált nem a szabadkőművesség egészére jellemző (heterogén) alapbeál- lítódottságra. A forradalmi hónapok szerepvállalásában az egész Móra benne volt; származása, sorsa, újságíróként szerzett szociális és politikai tapasztalatai és folyamatosan formálódó tudatos eszménykeresései éppúgy, mint a szülői házból hozott alapbeállító- dottság. (Nem beszélve a korhangulatról, amely az összeomlásba sodródó ország törvényszerű mentális fejleménye volt.) Politikai aktivitása így egyszerre tekinthető szabad- kőműves inspirációi kiteljesedésének s a heterogén társadalmi beágyazottságú szabadkőműves szellemmel való fokozatos ellentétbe kerülésének.

Alighanem törvényszerű tehát, hogy politikai aktivitása megtörésekor Móra előbb 1919. május 8-án főszerkesztői posztjáról mondott le, majd másnap, május 9-én kezdeményezte a szabadkőművességből való elbocsáttatását is. „Fedezését", a „testvéri közösségből való kibocsátását" kérő levelét (Gaál 1992. 19, vö. Földes 1960. 350) a páholy június 19-én tárgyalta (Földes 1960. 351). Az elválás azonban, nagyon jellemzően, az akkori zavaros viszonyok közepette már nem történhetett meg szépen, stílusosan. A „konzervatív" Árpád páholy, közelebbről nem ismert megfontolás alapján, vizsgálatot indított a radikális Móra ellen, s ekkor - mint Szigyártó Albert 1919. július 22-i leveléből (Péter 1984. 279) kiderül - a lépéskényszerbe került Szeged páholy maga is „nyomozást" rendelt el Móra ellen. A vizsgálódások híre valamiképpen az érintetthez is eljutott (bár aligha hivatalos formában), mert július 15-én fölvilágosítást kért erről Szigyártó főmestertől. Levelét nem ismerjük, de Szigyártó erre adott, már hivatkozott 22-i válaszából kitetszik, az ügy egészen a Nagypáholyig eljutott, s megosztotta a szegedi szabadkőműveseket. Maga Szigyártó (aki, mint láttuk, hajdan potenciális szabadkőművesként javaslatba hozta Móra nevét) felemás, halogató álláspontra helyezkedett. Jól láthatóan inkább elkenni szerette volna Móra ügyét, semmint kivizsgálni. „A nálunk bejelentett panasz tárgyában - írta Mórának - az eljárást nem sürgettem, igaz, mert a panaszlottak közül kettő most meg nem idézhető, másrészt, mert jónak láttam az eszmék tisztulására és a kellő lehiggadás- ra időt hagyni" (Péter 1984. 279). S bár levele üdvözlési formulájában Szigyártó azt mondja, hogy ,,[i]gaz testvéri szeretettel maradtam régi híved", nyílt szolidaritást Mórával nem vállalt. Nyilván nem mert vállalni.

A „törvényes és tökéletes Szeged páholy" törvényszéke végül 1919. szeptember 10-én hozta meg ítéletét „az általános szk. [= szabadkőműves] kötelességnek szándékos megsértése" vétségével vádolt „Móra Ferenc m. tv. [= mester testvér]" fölött. Az ítélet Móra számára kedvező volt; a törvényszék „Móra Ferenc tv-t az ellene emelt vád alól felmenti". S bár a páholy törvényszéke hibáztatta Móra nevezetes, sőt botránykővé vált Memen- tó című, 1919. április 1-ji vezércikkét, egészében inkább a mentő körülményekre figyeltek s azt hangsúlyozták, hogy Móra „egész közéleti működésében mindig józanságot tanúsított és egyéb cikkeivel mérsékletnek igyekezett hangulatot teremteni" (Péter 1984. 280). A Móra elleni „bűnvádi eljárás" jegyzőkönyvét (amelyet, sajnos, nem ismerünk) és az ítéletet szeptember 16-án olvasták föl a Szeged páholy tagsága előtt.

Ezzel Móra „fedezésének" akadálya elhárult. A páholy - egyik utolsó intézkedéseként - 1920. március 10-én adta ki az „Elbocsátó level"-et, kimondva, hogy Mórát „1919 évi

61