Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Tandori Dezső: Egy ferde pulpit; Vert hadak és feléledt remények (versek)
jobb combforgóm, s mindegyre ugyanezt írom. De a vörös tűzoltóautó nem ment át rajtam a Clark Ádám téren, nem buggyantam saját számba vagy lábam közé, hasból. Nem szedtek össze kanállal. Hát embereljem is magam. S mennyi érthetetlen utalással lesz tele minden, ahogy ki tudja azt, hogy Shelley, késhet-e a tavasz, ha már itt a tél, s hogy, Rilke, kellettél tavaszoknak, lassan már az sem lesz érdekes, hogy nekem nem kellenek a tavaszok, fene tudja, mi kell, ahogy drága nagybátyám - egy kafkás motívum - írta, tündér aranyjánossággal, az üres sakktábla utolsó három kockájába kérdőjelét, mi lesz a 65. mező? „Tudja a fene!" Meghatottan nézegettem. Nap, ég veled. Ezért tanultam járni, ezért a megtorpanásért. En már tudom, minden a 65. mező! Csak az van! (Kivéve a sakkozókat.) Ott járunk, ott vagyunk, ha úgy tetszik, s ha magunknak megengedhetjük, hol elérhetetlenek, hol nem. A hol igen, hol nem van főleg, s hová lett az, hogy direktbe-szembe-sors, hogy csöndes Wittgenstein-olvasgatással megyek Epsomba, ahová aztán el sose értem. De mentem, a tavasz nem késhetett, tudtam a lovak nevét, számítgattam, figyelembe véve ittet és mostot, lesz-e eső, ki bírja, ki nem, ma már csak ennyit bírok tűrni: a köv. itthoni kártyafordulót. Vert hadak és feléledt remények (Amatőr költő verse, 2004) Elmentem idegen város-világba, hol annyit jártam, hoztam hurkát, kolbászt a jeges hídi járdán, elmentem, mert környékem piacait untam, hátha kedvet hozhatnék hozzájuk onnan. Mit tesz pár év íme, azt hittem, álmodom: ez a Máshol Járás valami Más Módom, ez, ahová mégis elmerészkedtem, hitvány utánzata se volt semminek Drága Unt Piacaim híján. Bár otthon vagyunk, hol Európánk áll, 18
