Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 6. szám - Kapuściński, Ryszard: Egy riporter önarcképe (IV. rész, fordította: Szenyán Erzsébet)

veleket, amelyekben arra kémek, hogy írjak ajánlást, bevezetőt, bírálatot mások műveihez. Szégyellem bevallani, de régen nem voltam már moziban, színházban, hangversenyen. Reggel hat körül kelek, s azt se tudom, mihez kapjak. Saját helyzetem rabja vagyok.

(Specjalnoéé: bieda, 1. fentebb!)

Mit jelent önnek a Nyugaton aratott siker?

Nem a sikerért írok. Azért írok, hogy átadjak egyfajta üzenetet, foglalkozásomat pedig sajátos küldetésnek tartom. Sosem gondoltam rá kizárólag mint pénzkeresetre, általában nem is volt pénzem. Nagyon összetett világban élünk, új kultúrák és új társadalmak jöttek létre, velük együtt pedig feszültségek, háborúk, vallási és etnikai konfliktusok, hatalmas expanzionizmus stb. Úgy vélem, hogy azokat, akiknek lehetőségük van sokat utazni, egyfajta felelősség terhel: meg kell mutatniuk, hogy más népeknek is megvannak a maguk érzései és szükségletei, hogy meg kell őket értenünk és ismernünk, azok pedig, akik megismerték őket, kötelesek ezt valamiképpen megmutatni, lefordítani.

(Nie jestem ív stanie zdobyé swoich ksiyzek..., Ryszard Kapuscinskival beszélget Chris Miller, „Edinburgh Review" 1985, nr 68/69.)

A legnagyobb nehézség, ugyanakkor a legnagyobb eredmény az, ha a karriert az élet és az alkotás normális folyamatává tudjuk tenni. Vagyis a karrierem nem a karriert szolgálja, hanem abban segít, hogy terjeszthessem, közkinccsé teltessem azokat az értékeket, eszméket és gondolatokat, amelyeket szeretnék az olvasóközönséghez eljuttatni. A karriernek az a legfőbb értéke, hogy segítségével bizonyos értékeket megoszthatunk a világgal.

(Exclusive dia „Kariery", Ryszard Kapuscinskival beszélget Czeslaw Czaplirtski, „Kariéra" 1990, nr 6.)

A távoli országok megismerésében most segítségére van a hírnév, amely megelőzi érkezését?

Inkább akadályt jelent, méghozzá nagyot. Először is: rosszul érzem magam, ha idegen emberek felismernek. Ennél is nagyobb baj azonban, hogy amikor megérkezem, mondjuk, Ugandába, az ottani hivatalosságok már várnak. Meg akarják szervezni az ottlétemet, kijelölik az útvonalat, úgynevezett kísérőkről gondoskodnak. Hivatalos személyként azonban ugyan mit tudhatok meg? Egy riporter igazából csak akkor érhet el valamit, ha névtelen, ha egy ember a sok közül. Másként beszélünk egy újságíróval, és másként olyan valakivel, akibe véletlenül botlottunk bele.

(Korzenie w polskiej biedzie, Ryszard Kapuscinskival beszélget Barbara Holub, „Przekrój" 1992, nr 39.)

Lengyelországról már nem fogok írni, ez ugyanis technikailag lehetetlen. A riporternek anonimnak kell lennie. Én viszont már nem tudok elvegyülni a tömegben. Az a riporter, akit felismernek, elveszíti esélyét arra, hogy jó riportot írjon.

(Specjalnoéé: bieda, 1. fentebb!)

91