Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 6. szám - Gobby Fehér Gyula: A pogányok öröksége; Kicsoda lakozik sátorodban; Féltve látom egeidet; A haszontalan venyige
megmozdította a szellőztető drótját. Egy vacak dróton múlik az élet. Nem tudtam sírni. A nyulak sírnak. Nyüszítenek. Kapálóznak. Akkor se sírtam, amikor elütött az autó. Maga jól van. Mondta másnap az ügyeletes. Csak egyik lába veszett oda. De ki vezette a kocsit? Nem tudni, ki vezeti ezt a sok teherautót éjjel. Fáradtak mind. Csodálkoznak, ha elütnek valakit. Zökken a kocsi, megyünk tovább, ez csak egy nyúl volt. Minek törődni egy nyúllal? Minek a zöldellő fával? Minek a rigókkal? Fogalmam sincs a halálról. Csak a fájdalmat ismerem. Adj gázt, adj gázt, hamarabb ágyba kerülünk. Az embert hosszában kell összehajtani. A fát szét kell darabolni. Csak a friss venyige hajlítható. A fából bútor lesz. Edény. Szobor. Eszközök. Kocsi. Szánkó. A venyige gyors tüzet ad. Lobban, és vége. A lelkész azzal vigasztalta Kovácsot a misén, hogy ellobban az a néhány év, ami büntetést kapott. Aztán Kovács panaszkodott nekem, hogy az az ő élete, ami ellobban. Én meg azt mondtam, ő gyújtotta meg a lángot, mikor fejszét kapott a kezébe. Azon a vasárnapon nem szólalt meg többet, de éjjel megint tö- rölgettem a könnyét. A nehéz fiú. A börtönben is fegyvert reszelt magának az ágy egyik rugójából. Fegyver nélkül nem tudta elviselni a mindennapjait. Köny- nyebb kiirtani az erdőt, mint felnevelni. Viszik nyakló nélkül a fát, Sári néninek meg csak a venyige jut. A favágók bólogatnak feléje. Vigye csak, öreganyám. Nevetnek rajta, és boldogok. Mintha ők ajándékozták volna meg. Adok érte ötven dinárt, aztán ott rohad az ól mögött. Tavasszal ki is zöldellt. Leeresztették az ágak a gyökerüket, tán még a hóban is nőttek. Mindenütt élni akar. Ki kellett csupálni, nehogy szétegye a disznóól falát. Mert oda is gyökeret vert. Szívós életű. Csak éppen tűznek nem való. De mit mondjak az öregasszonynak, aki ebből él. Dobja csak le, öreganyám. Majd megemészti a tűz. Mindent megemészt a tűz, még a keményfát is, a szenet is. Az embert is, ha ráhelyezik. Kár a füstbe ment emberért. Ami a földé lett volna. Porból lettünk. Meleg dzsempert vettem a piacon. Itt a kályha mellett fölösleges, de ha kijárok italért, akkor szükségem van rá. Olcsón adom. Mondta az asszony. Ha maga tudná, mennyi dolgom volt vele. Nekem kevés a dolgom. Csak kopogok a botommal. Hordom a fát a tűzre. Reggel venyigét, hadd fogyjon. Reggel majd venyigét dobok rá, mert a tavaszra megint kizöldül, ha meghagyom. Mire való az erdő fái között. Ha nem lesznek fák, venyige sem nő többé. Akkor reggel nehezebb lesz begyújtani. Néhányan azt hitték, a Féllábú bolond, mikor hangosan beszél magában. Én szerettem hallgatni a mormogását. Akinek van füle, hallja. Blazsek fölriadt a szunyókálásból. Iszunk még egyet? Kérdezte. A Féllábú szolgálatkészen felállt. 63
