Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 6. szám - Nagy Farkas - Dudás Erika: Fruzsina
Október 17. A nővér türelmetlenkedik. Megfogom a kilincset, és már benyitnék az utolsó szobába, a legutolsóba, ahová tulajdonképpen már nem is lép az ember, hanem viszik. Még egy kicsit hagyjon. A hiányzó tolószék miatt olyan vagyok, mint egy látogató, mint bármelyik egészséges látogató, aki a rokonához jön, talán már csak elköszönni. Fogom a kilincset. Hideg. Az otthonra gondolok, a gödörre, a madarakra, Mirjanára és a macskákra, legutóbb is leugrálták az összes virágomat. Induljak már, toporog a nővér. De valami még visszatart, csak állok, és figyelek, lassan kibontakozik előttem az a másik világ, ami bent vár, az ajtón túl, még nem is ismerem, de máris elfedni próbálja emezt. Aki a kastély titkát meglesi, maga is a kastély rabja lesz, mondta a férfi, belecsókolt hajamba, és arra várt, hogy a saját döntésem eredménye legyen az, amit tulajdonképpen ő is szeretett volna. Akkor éreztem utoljára, hogy nő vagyok, miért jut eszembe épp most? Miért is ne, van benne következetesség. A kórház pedig már akkor is ott fehérlett a fák mögött, nem a kastély volt az, hanem a betegek háza, jó lett volna elkerülni azt a találkozást. Ne félj, mondta, itt nem álmodsz soha rémeket, mert a rémtörténet szereplői álmukban boldogok. Az eredmények túl rosszak voltak ahhoz, hogy mosolyogni tudjak. * (Ide menekültek. Nem arról van szó, hogy itt jobb vagy rosszabb. Azután arról beszélt, hogy mi a legelviselhetetlenebb: nem az, hogy el kellett jönni, hanem hogy innét már soha sem mehetnek el. Nincs kijárat vagy ablak sem a múltra, mert befalazták. Ok falazták be, maguktól, mert ez kellett a túléléshez. Hogy ne lássanak haza. Hogy ne lássanak az otthonra. Hogy ne lássanak sehova. Az ecetfák már biztosan benőtték azt az udvart, a pénz elfogyott, amit az útra kaptak, és Kánaán sehol, itt is csak szegények vannak, akiknek még erdejük sincs, ahonnét tüzelőt szedhetnének, de közülük az élelmesebbje már kijár a mezőre, és a mezsgyék gyenge akácfáit kifűrészelik, a napi egy forduló néhány napig melegíthet, a segélyből pedig ha lesz valami, lesz, ha nem, akkor is lesz majd valahogy... Akkor akadtak a kastélyra is, amikor a tüzelőt gyűjtötték. Az egyik dombot megkerülték, a másikra felmásztak, és ott magaslott előttük a romos épület, mintha a semmiből került volna oda.) Október 18. Az asszony első hívásra jött. Leült a konyhában. Az árban gyorsan megegyeztünk. Nem gyógyít engem meg már senki, keseregtem. Azt mondta, nem beszélhetek így. Nincs méhem, feleltem vissza, nyitva hagyva a mondatot. Sokáig csend maradt utána. Hát neked nem mondta senki, hogy nőnek lenni jó? - kérdezte. Mit kezdjek egy férfival? A fiam elment. Kudarc. Az uramat részegen láttam utoljára, átitta a házasságunkat. Kudarc. Engem nem szeretett senki. Hát nő 51
