Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 6. szám - Mészáros Zoltán: Képek
csinálj magadnak faragott képeket, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek vizekben a föld alatt vannak" (2Móz 20:4). És valóban, egy zsinagógában sem található ilyen ábrázolás. Másrészt pedig a képeket alkalmazzák a tanításhoz. Ilyen például a haggáda, amely egy kis képeskönyv, és a zsidók kivonulását ábrázolja Egyiptomból. De az sem igaz, hogy csak a múltban forrtak e körül indulatok. Aki némely arab légitársaság gépén utazik, nem talál olyan térképet, amin rajta van Izrael, és ez csak egy példa. Tanítási célból nálunk is mutatnak képeket, egy ilyen kép miatt írok. A nyolcadikos történelemkönyvben van egy kép, a legnagyobb az egész könyvben (a 1993-as kiadás 121. oldalán). Egy rakás hulla a képen. Mire tanít ez a kép? Ha az ember végignézi a régi haggádákat, láthatja, hogy a kivonulás ábrázolásában soha nem arra van kihegyezve, hogy gyilkolás és hullák vannak, nem hogy naturalista bor- zadályt láthassunk. Ha az ember végigolvassa a középkor irodalmát vagy a Bibliát, még naturalista kifejezéseket sem talál, nem hogy leírásokat. Ha a régi néprajzi gyűjteményeket elolvassa, ott is láthatja, hogy nem szokták néven nevezni a dolgot. Az irodalomban ezt a jelenséget eufemizmusnak nevezik. Magyarul, megszépítik a dolgokat. Inkább így használják - az, izé stb. -, inkább körülírják a dolgot (pl. Dán. 5:6 „...és derekának inai megoldódnának..." - a bevizel helyett), nem azért használják ezt így, mert feltétlenül el akartak titkolni valamit. Néven szoktak nevezni mindent, ha kell, de ha nem kell, soha! Mindezt - úgy érzem - azért használják így, hogy ne sértsék senki lelkivilágát. Viszont, ha az ember meglát egy naturalista képet, sérül, vérző karcolások esnek a lelkén. Van, aki elkapja tekintetét, van, akit gyötörnek az ilyen képek, aki egy kicsit is bele tudja élni magát a helyzetbe, azt biztosan fájdalmasan érinti. Az ilyen és ehhez hasonló képek belesütik jelüket az ember agyába, leikébe, gondolataiba. Mire tanít hát ez a kép? Félni? Igen, ha belegondol az ember abba, hogy az, amit lát, nem csak történelem, az a valami, amit lát, az azoknak az embereknek az élete volt. Ahogyan őket szétzúzták, mindenkit szétzúzhattak. Mindenki szétzúzható, kinyírható.... Már csak egy lépés és a félelem ott van a szívünkben. Megszokni? Igen. A pszichológia feljegyzi azokat az eseteket, amikor valaki azért lett lelki beteg, mert olyasmit látott, amit nem láthatott volna. A halál látványa nem normális látvány, beteggé teheti az embert. A gyógyítás ilyen esetekben igen nehéz. Ezért alakult ki a társadalmakban a haláleset kezelése, a ravatal, a temetés rítusa, mind azt is hivatott elérni, hogy az ember képes lehessen szembenézni a megérthetetlennel. Emellett létezik egy olyan módszer is, amit szukcesszív aproximációnak neveznek. Fóbiák esetében alkalmazzák. Lényege az, hogy valamilyen formában mégis szembesítik az embert félelmének tárgyával. Pl. ha a békától fél, akkor először megtanulhat valamilyen mesét a béka főhőssel, vagy egy versikét, majd kaphat egy plüssbrekit, majd egy rajzot egy valódi békáról, egy fényképet, majd azzal, akit szeret, megnéz egy valódit tisztes távolságról, majd egyre közelebbről, és végül kézbe is veheti. De az embereket ezzel a módszerrel begyakoroltathatják arra is, hogy könnyen viseljék el a halál látványát. Megszokhat az ember minden borzalmat. És pont az a szörnyű, ha megszokja. Ezt szolgálja az, amikor kijelentik, leírják, 20 millió, egymillió-hétszázezer. Az ember megszokja, hogy itt vagy ott „ennyi meg ennyi", még néha méltatlankodik is, hogy - teszem azt - két ember miatt jelentenek valami „jelentéktelent". Azok a katonák a filmekben lehet, hogy csak egy fikció szüleményei, ha játékfilmről van szó, és az épeszű emberek nem veszik tragikusan, ha egy akciófilmben ötezren meghalnak. Azonban ez csak a „kondíció" gyűjtése. A halált nézni lehet kondíció kérdése is. Ezután már nyugodt lélekkel nézhetjük a dokumentumfilmeket, nem gondolva arra, hogy ami nekünk itt „mozi", az az ő életük. Jó úton vagyunk tehát, hogy megszokjuk. 25
