Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 5. szám - MAI MAGYAROK MAI MAGYAROKRÓL - Tatár Sándor: Miért/hogyan igen, ha nem, avagy vane kiút a radikalitás csapdájából?

leg nem is tudó túlélés létformáját, mely mindazonáltal megköveteli a magáét, vagyis azt, hogy megformálják, mint egy lekerekített, üvegkemény tárgyat, hogy így végül is fennmaradjon, mindegy: minek, mindegy: kinek - mindenkinek és senkinek, annak, aki van vagy nincs, egyre megy, annak, aki szégyenkezik majd miattunk és (esetleg) érettünk; melyet azonban mint tényt, mint a túlélés puszta tényét, megszüntetek és felszámolok, akkor is, és csak akkor igazán, ha ez a tény történetesen én vagyok." (id. kiad. 194 k. o.)

16 Kertész több helyütt leírta, hogy Auschwitz óta semmi nem történt, ami Auschwitzot megcáfolta volna. Ez természetesen igaz, de elég szerencsétlenül van megfogalmazva; meglehetősen egyértelműen egy megcsalatott várakozást implikál: hogy ugyanis történnie kellett volna valami effélének, továbbá - természetesen - a meggyőződést, hogy történhetett volna valami ilyen. Holott Auschwitz nem cáfolható meg. A regény - amely, e tekintetben legalábbis, bölcsebbnek, de mindenképpen pontosabban fogalmazónak tűnik Kertész Imrénél - tisztában van ezzel a megcáfolhatatlansággal, visszavonhatatlansággal és elfedhetetlenséggel. Ugyanakkor azonban mintha nem csupán megengedné, de sugallná is a lehetőséget: a sebet nem lehet, de nem is szabadna eltüntetni (148. o.), ám gyógyítani lehet.

17 Csupán egy, B. öniróniája mellett is (másfelől persze: éppen ennek révén) jellemző idézet a lehetségesek közül (a Kaddisból): „Csupán arról van szó, hogy mindezt másképpen is le lehetett volna írni, kiegyensúlyozottabban, kíméletesebben, mondok most valamit: esetleg szeretettel, de hát félő, hogy én már mindent csak így tudok leírni, szarkazmusba mártott tollal, gúnyosan, talán kicsit mulatságosan is (ezt nem az én dolgom megítélni), de bizonyos tekintetben bénán, mintha valaki mindig visszalökdösné a toliamat, amikor az bizonyos szavakat készül leírni, úgyhogy végül a kezem más szavakat ír le helyettük, amely szavakból egyszerűen sosem kerekedik ki a szeretetteljes ábrázolás, egyszerűen talán mert félő, hogy bennem nincs szeretet, de - uram isten! - ugyan kit is szerethetnék én, és ugyan miért." (id. kiad. Vö. 15 k. o., s már a következő oldalon „a természet valószínűleg sohasem létezett harmóniájá"-ról olvasunk)

18 Hogy a szeretet, a regény szövegében való mindössze kétszeri előfordulása ellenére, mennyire kulcskategóriája a Felszámolás értelmezésének, arra jól rávilágíthat a Doktor Fawstus-párhuzam. Mint emlékezhetünk, Leverkühn számára az ördöggel kötött alku/szerződés értelmében tilalmas volt a szeretet: rendkívüli tehetségének ára egyfelől a halál utáni kárhozat volt, másfelől, hogy a szeretetnek kizárva kell maradnia az életéből. így személyes bűnének (alkuszegése következményének) tartja gyermek unokaöccsének a halálát, akit mégis szeretni mert. Nem esik messze ettől B. sorsa sem, aki a puszta szeretetet (talán?) még nem tartja/tartotta saját magától megbocsáthatatlan bűnnek (a gyermeknemzés gondolatára azonban már egész bensője egy merő tiltakozás lesz), ám legfőbb, ha ugyan nem egyetlen szerelmét, feleségét, Juditot halálra kínozza túlhajtott Auschwitz-mániájával, és kis híján sikerül őt végérvényesen tönkretennie.

19 Nem hiszem - kiváltképp mivel kezdettől elhárítottam magamtól a szerzőre való vonatkoztatás útját elzáró, „immanens" értelmezés követelményét -, hogy indokolt, illetve helyes lenne értelmezéskor eltekintenünk ama ténytől, hogy Kertész Imre jelenlegi feleségének, „Magdinak" ajánlotta művét.

125