Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 5. szám - MAI MAGYAROK MAI MAGYAROKRÓL - Tatár Sándor: Miért/hogyan igen, ha nem, avagy vane kiút a radikalitás csapdájából?
zárásában még olyan jelenetben és modalitásban hangzik el (mind Judit, mind második férje, Adám szájából) a „szeretni" szó, amely mintegy kötelező lehetőségként implikálja az ironikus értelmezést, de a szó, mégpedig dramaturgiai tekintetben ultima ratióként, a darab utolsó szavaként, elhangzik, mi több - az írásjelek tanúsága szerint - a komolyan- elfogadás, a (még halvány-távoli, de már lehetségesnek tetsző) bizonyosság felé csillapodó modalitással. Az utolsó „szeretni" után pont áll. Kertész Imre ezen új regényében nem csap föl a szeretet apostolának (fontos és jellemző, hogy a fentebb idézett „szeretni" végszó csak az egyik B. darabjának két fennmaradt alternatív zárlata közül), de úgy hiszem, nem lehet eltúlozni ama tény fontosságát, hogy a szeretetet, a felejtést nyilván nem, de a megbocsátás mozzanatát minden bizonnyal implikáló (katarzis utáni!) szeretetet lehetséges megoldásként mutatja fel.19 Talán épp az ismételgetett „szeretni" szavak utolsója utáni pont segíthetné - ha képes/hajlandó lenne felismerni fontosságát illetőleg üzenetét - Keserűt abban, hogy végre elforduljon az ablaktól, tudomást vegyen róluk, és (már-már giccsesen hangzik ez is, de nem mondhatunk mást: nyilván az élet, a folytatás felé) túllépjen az alkonyodó szobában a számítógép-monitoron villogó kérdőjeleken. A Felszámolás című, B. hagyatékában maradt darab utolsó jelenetének a regényben másodikként citált, ám a másiknál korábbra datálható változatát, amelynek ha nem is konklúziója, facitja, de mindenképp fortisszimója a Judit és Ádám által „kórusban" ismételgetett „szeretni" szó, Keserű a „mindenképpen radikálisabb befejezésinek minősíti a két verzió közül. Reményeim szerint a fentiek érthetővé tették, miben is áll ennek a megoldásnak (a szeretet lehetséges - sőt, Juditot idézve, egyetlen - megoldásként; óvatosabban fogalmazva: esélyként való feltüntetésének) a radikalitása. S úgy hiszem, ezzel sikerült egy lehetséges választ találnunk az írásom címében föltett kérdésre is: a radikalitás csapdájából, ha nem is a csapdát csapdaként működtetett B., de a többi túlélő számára, az egyértelműen radikálisnak tekintendő, csak annak tekinthető szeretet jelentheti a kiutat. Jegyzetek: 1 1 Ez a „visszhangtalanság" mindazonáltal eltúlozva került be az irodalmi köztudatba - amiben minden bizonnyal része volt „az ignorált író, az outsider Kertész" (ön)imázsának csakúgy, mint Spiró György 1983-as (újra)felfedező cikkének (Non habent sua fata). Szirák Péter monográfiájának (Kertész Imre. Pozsony, 2003) Sorstalanság-fejezetéből, illetőleg a világhálón hozzáférhető Digitális Irodalmi Akadémia bibliográfiájából tudható, hogy a regénynek volt kritikai recepciója. Igaz ugyanakkor, hogy Kertész Imre műve(i) nemcsak a szocialista realizmus öröksége által meghatározott epikával nem lépett (léptek) dialógusba, de később, a 80-as évek „prózafordulata" sem tudta felnyitni, megszólaltatni (őket). Beszédes tény, hogy a 80-as/90-es évek fordulóján még a minőség, az irodalmi jelentőség iránti érzéketlenséggel és az irodalmi folyamatok iránti vaksággal egyaránt aligha vádolható Kulcsár Szabó Ernőnek is meg lehetett úgy írnia az 1945 és 1991 közötti korszak magyar irodalmának történetét, hogy nevezetes könyvében (1993) nem fordul elő Kertész Imre neve. Ez semmi egyebet nem jelent, mint hogy a 90-es évek elején (amikor pedig már öt Kertész-regény, köztük a „tetralógia" három darabja megjelent) Kertész életműve nem látszott megkerülhetetlenül fontosnak. Egyébiránt úgy gondolom, ma is kérdés még, hogy képes lesz-e (akár iniciátorként) prózairodalmunk bármely hagyományába integrálódni. 2 E szemléletet magam is indokoltnak tartom, hisz már a címek szintjén jelezte az író is, hogy itt valamely nagyobb egység egymástól csak viszonylagosan elhatárolt darabjaival van dolgunk - lehetetlen, hogy föl ne tűnjék a regénycímek mindegyikében megnyilvánuló negativitás, a valamitől való megfosztottság, a lehetőséghiány, a létrejövésben, illetőleg a további létezésben 122
