Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 5. szám - MAI MAGYAROK MAI MAGYAROKRÓL - Tatár Sándor: Miért/hogyan igen, ha nem, avagy vane kiút a radikalitás csapdájából?

zárásában még olyan jelenetben és modalitásban hangzik el (mind Judit, mind második férje, Adám szájából) a „szeretni" szó, amely mintegy kötelező lehetőségként implikálja az ironikus értelmezést, de a szó, mégpedig dramaturgiai tekintetben ultima ratióként, a darab utolsó szavaként, elhangzik, mi több - az írásjelek tanúsága szerint - a komolyan- elfogadás, a (még halvány-távoli, de már lehetségesnek tetsző) bizonyosság felé csillapo­dó modalitással. Az utolsó „szeretni" után pont áll. Kertész Imre ezen új regényében nem csap föl a szeretet apostolának (fontos és jellemző, hogy a fentebb idézett „szeretni" vég­szó csak az egyik B. darabjának két fennmaradt alternatív zárlata közül), de úgy hiszem, nem lehet eltúlozni ama tény fontosságát, hogy a szeretetet, a felejtést nyilván nem, de a megbocsátás mozzanatát minden bizonnyal implikáló (katarzis utáni!) szeretetet lehetsé­ges megoldásként mutatja fel.19 Talán épp az ismételgetett „szeretni" szavak utolsója utáni pont segíthetné - ha képes/hajlandó lenne felismerni fontosságát illetőleg üzenetét - Ke­serűt abban, hogy végre elforduljon az ablaktól, tudomást vegyen róluk, és (már-már giccsesen hangzik ez is, de nem mondhatunk mást: nyilván az élet, a folytatás felé) túl­lépjen az alkonyodó szobában a számítógép-monitoron villogó kérdőjeleken. A Felszámolás című, B. hagyatékában maradt darab utolsó jelenetének a regényben másodikként citált, ám a másiknál korábbra datálható változatát, amelynek ha nem is konklúziója, facitja, de mindenképp fortisszimója a Judit és Ádám által „kórusban" is­mételgetett „szeretni" szó, Keserű a „mindenképpen radikálisabb befejezésinek minő­síti a két verzió közül. Reményeim szerint a fentiek érthetővé tették, miben is áll ennek a megoldásnak (a szeretet lehetséges - sőt, Juditot idézve, egyetlen - megoldásként; óvatosabban fogalmazva: esélyként való feltüntetésének) a radikalitása. S úgy hiszem, ezzel sikerült egy lehetséges választ találnunk az írásom címében föltett kérdésre is: a radikalitás csapdájából, ha nem is a csapdát csapdaként működtetett B., de a többi túlélő számára, az egyértelműen radikálisnak tekintendő, csak annak tekinthető szeretet jelent­heti a kiutat. Jegyzetek: 1 1 Ez a „visszhangtalanság" mindazonáltal eltúlozva került be az irodalmi köztudatba - amiben minden bizonnyal része volt „az ignorált író, az outsider Kertész" (ön)imázsának csakúgy, mint Spiró György 1983-as (újra)felfedező cikkének (Non habent sua fata). Szirák Péter monog­ráfiájának (Kertész Imre. Pozsony, 2003) Sorstalanság-fejezetéből, illetőleg a világhálón hozzáfér­hető Digitális Irodalmi Akadémia bibliográfiájából tudható, hogy a regénynek volt kritikai re­cepciója. Igaz ugyanakkor, hogy Kertész Imre műve(i) nemcsak a szocialista realizmus öröksé­ge által meghatározott epikával nem lépett (léptek) dialógusba, de később, a 80-as évek „pró­zafordulata" sem tudta felnyitni, megszólaltatni (őket). Beszédes tény, hogy a 80-as/90-es évek fordulóján még a minőség, az irodalmi jelentőség iránti érzéketlenséggel és az irodalmi folya­matok iránti vaksággal egyaránt aligha vádolható Kulcsár Szabó Ernőnek is meg lehetett úgy írnia az 1945 és 1991 közötti korszak magyar irodalmának történetét, hogy nevezetes könyvé­ben (1993) nem fordul elő Kertész Imre neve. Ez semmi egyebet nem jelent, mint hogy a 90-es évek elején (amikor pedig már öt Kertész-regény, köztük a „tetralógia" három darabja megje­lent) Kertész életműve nem látszott megkerülhetetlenül fontosnak. Egyébiránt úgy gondolom, ma is kérdés még, hogy képes lesz-e (akár iniciátorként) prózairodalmunk bármely hagyomá­nyába integrálódni. 2 E szemléletet magam is indokoltnak tartom, hisz már a címek szintjén jelezte az író is, hogy itt valamely nagyobb egység egymástól csak viszonylagosan elhatárolt darabjaival van dolgunk - lehetetlen, hogy föl ne tűnjék a regénycímek mindegyikében megnyilvánuló negativitás, a valamitől való megfosztottság, a lehetőséghiány, a létrejövésben, illetőleg a további létezésben 122

Next

/
Thumbnails
Contents