Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 5. szám - MAI MAGYAROK MAI MAGYAROKRÓL - Tatár Sándor: Miért/hogyan igen, ha nem, avagy vane kiút a radikalitás csapdájából?
sejtéseit megerősítve látja ugyan a levélben, de nem sejtett talányokkal is szembetalálja magát - nemcsak ama gyanú emelkedik bizonyossággá, hogy léteznie kell egy, általa B. (akkor még teljesnek vélt) hagyatékában nem talált, azaz abból már korábban kivétetett regénynek, de afelől sincs kétsége, hogy a hiányolt regény további sorsa valamiképpen Judittal, B. volt feleségével kell, hogy összefüggjön. A rendőrségi nyomozás eredményéről mit sem tudunk meg (alighanem eredménytelenül zárult), Keserű viszont a kérdései elől először hűvös-barátságtalanul elzárkózó, utóbb azonban majdhogynem diadalmasan és Keserű erkölcsi ellenvetéseit kvázi „megelőző csapásként" visszaverve kipakoló Judittól megtudja B. halálának előtörténetét, azt, hogy a volt férjét a kábítószernek használt morfiummal évek óta folyamatosan ellátó főorvosasszony ugyan nem akart B. öngyilkosságának cinkosa lenni (nem tételezte föl, hogy B., hallatlan önfegyelemmel, képes lesz a gyilkos dózisig összegyűjteni a mindig minimalizált adagokat), ám utólag - minden fájdalma ellenére - ezzel a szereppel is azonosulni tud, mert a „kiégett", a kitágult világban „új börtönök keresésébe belefáradt, arra ráunt" (118. o.) B. számára ő sem látott más megoldást. Ezen a ponton íródik bele a történetbe, külön „blokként" és a Keserű-féle magyarázat- és megoldáskeresésen mindenképpen túlmutató jelentőséggel, mindazonáltal az „alaptörténettel" természetesen jó néhány szállal összekötve, a B.-vel kötött, tulajdonképpen nonszensz, a házasság célját és értelmét lényegében tagadó (vö. Kaddis) házasságából kimenekült és - paradox módon, legalábbis saját állítása szerint, éppen B. által felszaba- dítottan - tabula rasával kísérletező, s ebben az új életében egészen az illetékesen-illeték- telen Ádám általi kérdőre vonatásig magára is talált Judit története. Sajátos „szerepcserének" vagyunk tanúi: Keserű helyett Ádám vonja kérdőre Juditot, miért égette el, hogyan volt képes B. kulcsregényének kéziratát elégetni, biztos-e benne, hogy ezzel csakugyan B. végakaratát teljesítette? Judit úgy érzi, reménytelen dolog megértetnie ezt a második házasságából mindeddig kimaradt énjét a férjével; a magyarázat túl van az elmondhatósá- gon, a megértethetőségen, B. darabjának tanúsága szerint azonban - egy ravasz vágással ugyanis ide vált vissza Judit és Ádám története - Ádám mégis megérti a lényegét (noha korábban hiába folytatott szívós stúdiumokat s hiába temetkezett az Auschwitzról szóló irodalomba, értelme és lelke nem volt képes az önmagukban semmitmondó tények és kijelentések kérge alá hatolni). Az Auschwitz után született, ám a lágert, holokausztot B. révén folyamatos jelenként, a feledés szférájába nem utalhatóként megélt (majd pedig, Ádám mellett, az életéből kizárt) Judit és a nem zsidó Ádám egyszerre értik meg, hogyan nem lehet (tudniillik „elfojtással", az emlékezetnek [mint morális conditio sine qua non- nak] az életösztönnek való sima beáldozásával) az Auschwitz nevű mély-mély szakadékon túllépni. B. „útja", iránytalan útja, a mozgás lehetőségét tagadó útja (a másik véglet), vagyis a folyamatos-múlhatatlan jelenné tett Auschwitzba való beköltözés, csakis destruktív lehetett, ez azonban nem jelenti azt, hogy ellenkezője, Auschwitznak az ezen örök- ségben-tapasztalatban nolens-volens osztozó embereknek a személyes életükből való törlésére tett kísérlete (egyfajta mesterséges - és önkényes - ön-sorstalanítás) sikeres lehetne. - Igen lényegesnek tetszik (és nyilván az ítélet szférájába, vagyis a lét metafizikai dimenziójába tartozik) az az eltérés, amit e felismerés következményeinek tekintetében a Ju- dit-féle változat, valamint B. darabjának mindkét (amúgy persze önmagukban is különböző) lezárásváltozata mutat: Judit nem hisz abban, hogy Ádám a történet s vele az ő indokainak (végső soron sorsának) bármilyen érdemi megértésére képes lehetne, úgy érzi tehát, hogy ez a személyre szabott felismerése, az őt menekültében mégiscsak beérő sorsa végképp elmagányosítja: boldog házasságának vége. A darab alapvetően engedékenyebb; a darab szerint Judit álságos (hazug) és Ádám valódi (bár bizonyos értelemben kényelmes-felelőtlen) ártatlanságának van vége: számot kell immár vetniük azzal, hogy bennük két világ találkozott, azzal, hogy e két világ találkozásából, mintegy tromfként írva 115
