Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 4. szám - Borcsa János: Zsilava nem volt kávéház (Méliusz József írói számvetése)

ségemnél fogva, másnak minősülve - hiszen az voltam - végül is osztályellenségnek minősültem. Ezt félreérthetetlenül érzékeltette velem Bányai László, Bogdán József, Juhász Lajos, Nagy István, Asztalos István. Végül olyanok, azok is, akik, akárcsak én, a kiirtani való osztályból származtak." (33.) A Cédulákban található egyik legmagvasabb önmeghatározás tehát így hangzik: „Azok között, akik körülöttem »uralomra jutottak«, mindig kisebbség voltam. Javíthatatlan, gyógyíthatatlan »kisebbségi«... Nem adtam magamnak számot róla, hogy »osztályidegen« vagyok... Mi volt a baj? Az, hogy nagyjában vagy gyakran - én én voltam..." (12.)

Szolzsenyicin művét felépítettsége tekintetében egyfajta logikai rend jellemzi. A megrendítő tények, dokumentumok, tanúságtételek halmazát valamiféle rendszerezést alkalmazva mutatja be a szerző, szem előtt tartva a szovjet kommunista terrorszervezetek „szertartásait": az éjszakai letartóztatások bemutatásától a kivizsgáláson keresztül az első celláig követve a „bűnös" útját, majd a rabvagonokban való utaztatás borzalmainak leírásától a megsemmisítő munkatáborokba való érkezésig, valamint a rabszolgaélet és - halál megrázó képeinek felvázolásáig.

Méliusz nem ilyenfajta áttekintésre törekszik. Zsilava-regényében az egyénnel, magával az íróval megesett történéseket elevenít fel közvetlenül; helyzeteket, a börtönlét képeit emeli ki a személyes emlékezetből, s ezeket mozaikszerűen helyezi egymás mellé, mintegy halmaznak tüntetve fel. Mondhatni „kis elbeszélésekre" épült alkotás - szemben például a Tranzit kávéház (1982) „nagy elbeszélésével". S az effajta írói építkezésnek és beszédmódnak a hiteles grammatikáját is megtalálja a szerző, éspedig a szónyi terjedelmű mondatokból - „szómondatokból" - való szövegalkotásban. Az ötlet megfogalmazása a Cédulákban történt meg, de a Zsilava-regényben teljesedett ki. íme: „A kézirat következő változatában megkísérelni »csak tőmondatokban« fogalmazni." (47.) A Cédulákban alig tűnik fel ez a grammatika, a Zsilava-regényben viszont következetesen ehhez tartja magát a szerző. Úgymond, feladta magát, azaz a rá jellemző nagy lélegzetű beszédegységek sorjáztatásáról áttért a tőmondatokban való gondolatközlésre. Bővített vagy tőmondatokra tagolódik a Zsilava-regény diskurzusában az, ami például a Tranzit kávéházban többszörösen összetett mondat volt, néhol meg annyi mondatra „hasad" az új grammatika szerint alkotott Méliusz-mondat, ahány szó szükségeltetne az ún. hagyományos mondathoz.

A román Jilava helynévből magyarított Zsilava a regény hívó- és vezérszava. Emlékeket előhívó, személyes és történelmi múltat idéző szókép, de vonatkozik a zavaros, átmeneti romániai jelenre, azaz a mű megírásának külső körülményeire is. Tulajdonképpen a mindenkori hatalmi önkényt és az emberi kiszolgáltatottságot jelenti a Méliusz-műben. A terrort nevezi nevén vele a szerző, amely egyének, népek és népcsoportok, közösségek felszámolására tör. Vezérszóként vonul végig az egész művön, és mint hívószó kimondása-leírása nyomán idéződnek fel - „kis elbeszélések" keretében - a személyes emlékek (pl. 40-42.).

Egy irodalomtörténeti összegező munkában fogalmazódott meg Méliusz hetvenes évekbeli írásművészetéről, hogy „gazdagon élteti verseiben és prózájában az avantgarde ösztönzéseket akkor is, amikor az avantgarde fénykora már elmúlt."8 A Zsilava nem volt kávéház alapján viszont a posztmodern felé nyitó írót ismerhetjük meg mind az egyéni szövegalkotás, mind a stílus tekintetében. íme, egy jellemző részlet a leírtak szemléltetésére:

„Zsilava. M.-et visszahurcolja a porkoláb. Cellájába. Cellájukba. Amikor elvitték, csend. Odabent. És. Az M. számára láthatatlan folyosókon. Fekete csend. Vészjósló csend? Kétségbeesett csend? Halálos csend? Kinek, ami rendeltetett. Istentől? Nem. A Hatalomtól. A Hatalom: isten. És most? Visszafelé. Általában. Mintha hangot hallana. Itt? Ott? Amott. Visszhang? Csönd? Kiáltás? Mégis visszhang? Ismét. Falusi sírkert csendje. Amikor még élt ott népünk. Anyanyelvűnk. A sírkövek feliratai. A kereszteké. Nevek. Elvesző neveink.

120