Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Buda Ferenc: Rendkeresés (Jegyzetlapjaimból)
hozzá, megvizsgálta. Semmi kóros tünet: pulzusa normális, vérnyomása 130/90, lábai ödémamentesek. Hasa egy kissé puffadt, ám ez ennyi mozgás mellett nem csodálható. Az ereje viszont napról napra fogyatkozik. Napjában háromszor elkerékpározom hozzá, megreggeliztetem, megebédeltetem, megvacsoráztatom. Igen keveset eszik. A doktor kiírta vitaminokat meg a Cavintont kedvetlenül, de fegyelmezetten beveszi. Néha kiül a napra a ház hátuljához. Reggel a kaput kinyitja, este bezárja. Futkosok két keréken házam s a háza között, igyekszem tartani benne a lelket, amíg lehet. Néha - nem is oly ritkán - megesik, hogy siettem- ben valamit ottfelejtek nála. Többnyire az erszényemet a tárcámmal s a benne lévő pénzemmel, igazolványaimmal. Emiatt egyszer még egy rossz álmom is volt. * A szagok, az illatok, a réges-régtől máig terjedők, a mindenkor valamire emlékeztetők. A zeller illata, ami pillanatok leforgása alatt visszavisz, visszarepít Debrecenbe, a hajdani Rákóczi utcai zöldségpiac kofasorára. A kaporé s egyben kiskertünké a Magoss György, később és ma is Bem tér 7. alatt, az udvarvégi deszkapalánkon túl, a Libakert szomszédságában. (A Libakert helyén ma lakótelep áll: az elsők közt épült, még az ötvenes évek végén.) A megolvadt kátrány erős, átható szaga; az egykori Kassai úti fürdő zuhanyozójának a fala vagy 60 évvel ezelőtt fényes fekete kátránnyal volt lekenve, s később akármerre jártamban éreztem is e szagot, a fürdőre emlékeztetett, a nyári arany verőfényre, a medencék langymeleg vizében lubickoló vidám tömegre, a víztől kiráncosodott ujjhegyeimre. A vele társuló élmény miatt - másoktól eltérően - az olvadt kátrány szagát sokáig nem is éreztem kellemetlennek. Akárcsak a kőszénfüstét, ami viszont jó ideig az utazást juttatta eszembe: akkoriban még leginkább gőzmozdony húzta vonattal utaztam - már amennyit utaztam. S el ne feledjem megemlíteni a nem is oly közeli pékműhely elmondhatatlan illatát: e földi, emberi világ legjobb, legotthonosabb, legjóságosabb illatainak egyike. * Ideköltöztem apámhoz. Egyre erőtlenebb, gyámoltalanabb. Éjszakánként félelmek, rossz álmok gyötrik. Nem hagyhatom magára. Amikor étkezések alkalmával asztal mellé támogatom, csak ül lehorgasztott fejjel. Katonás hangját hallom régről: „Húzd ki magad, fiam! Ülj egyenesen!" Most ha megszólal, a hangja gyengécske, alig rebeg. Problémák adódnak a szobatisztasággal is. Ez szemlátomást igen lesújtja: korábban sose hagyta el magát. Borotválkozni már nem tud, a segítséget viszont elhárítja. Másfél hét alatt takaros kis szakálla nő, fehéren keretezi az arcát. Továbbra is ingázom a két ház között, az éjszakát s a nap nagy részét nála, vele töltöm. Ahová elindult, onnét visszafordítani már nem tudom, de legalább végigkísérem az úton. Ki más tehetné meg helyettem? * Tegnapelőtt: 2001. október 12-én az apám is meghalt. Valójában most kezdődik a huszonegyedik század. Legalábbis számomra. 2001 nyara - 2001. ősz 102
