Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 1. szám - Buda Ferenc: Rendkeresés (Jegyzetlapjaimból)

ködését több tényező is befolyásolja. Maradván az élővíz párhuzamnál: egy folyó öntisztító képessége függ egyfelől a belejuttatott szennyező - esetleg mérgező - anyagok mennyiségétől és hatásfokától, valamint a szennyezés egyszeri, megismétlődő, vagy épp folyamatos voltától, másfelől pedig függ a mindenkori vízhozamtól, vízutánpótlástól. Nos: nyelvünk jelenlegi állapotát s a benne zajló folyamatokat tekintve mind a szennyeződés folyamatossága és intenzitása, mind pedig a vízhozamcsökkenésnek megfelelő elszegényedés szembeötlő. Ilyenkor már nem hivatkozhatunk, s főleg nem hagyatkozhatunk a természetes öntisztulásra.

Mi hát a teendő? Mindenekelőtt a nyelvi műveltség minden lehetséges eszközzel való megalapozása, elmélyítése és terjesztése. Ebbe az általános - tehát: mindenkire kiterjedő - anyanyelvi képzésen túl az idegen nyelvek minél szélesebb körű elsajátítását is beletartozandónak ítélem: amiképp mások megismerése révén önismeretünk is fejlődik, úgy a többoldalú nyelvtudás anyanyelvűnk csiszoltabb, tudatosabb használatához is hozzásegíthet bennünket. Rendkívül nagy szerepe van a szépirodalomnak. Jó művek olvasása közben szinte észrevétlenül gazdagodik, nemesedik, pallérozódik az elme, s ennek folytán a mindennapi nyelvhasználó is. Kiváltképp fontosnak, sőt elengedhetetlennek tartom, hogy az írott és elhangzó hírközlés, a tanítás-oktatás, nevelés, az állami irányítás, a törvényhozás - egyáltalán: a közélet területein tevékenykedők ha megszólalnak, beszélnek, nyilatkoznak, az ne elrettentő, de méltán követendő példa legyen. (A nézők, a hallgatók s az olvasók nagy része sajnos az elrettentő példát is követi öntudatlanul.) Korábban bizonyos törzsi társadalmakban csak az juthatott bárminő tisztséghez vagy szerephez, aki világosan, szemléletesen, a nyelv szabályait tiszteletben tartva tudott beszélni. Akinek képessége - vagy hajlandósága - nem érte el a megfelelő szintet, a közösség színe előtt nem juthatott szóhoz. Ez volt az íratlan törvény.

Szükség van-e manapság írott törvényre a nyelv védelmében? Bizonyos tekintetben s mértékben igen. Példának okáért az idegen nyelvű - s gyakorta otromba hibákkal éktelenkedő - feliratok elburjánzásának ma már csak törvénnyel lehet - ha lehet - gátat szabni. Egyéb területeken elegendőnek tartanám a szakmai szabályok s feltételek szigorítását. Teszem azt: pedagógus - óvónőtől, tanítótól a bármilyen szakos tanáron át az egyetemi professzorig -, közhivatalnok - önkormányzati tisztviselőtől a kormány- és államfőig, továbbá az írott és sugárzott sajtó munkatársa csak az lehessen, aki legalább a világos, szabatos és magyaros nyelvű önkifejezés alapkövetelményeinek képes megfelelni.

S még valami. Véssük agyunkba, hogy a nyelv, az anyanyelv ügye nem afféle szűk szakmai kérdés. Azaz: a nyelvi botláson, stílusficamon rajtakapott matematikatanár, közgyűlési felszólaló, önkormányzati képviselő - s ilyen is akadt már: - irodalomtörténész, ne azzal hárítsa el a figyelmeztetést, hogy - úgymond - „nem vagyok én nyelvész."

Persze tudom s belátom: hibátlan nyelven, kifogástalan stílusban is lehet hamisan szólni. Ennek leleplezése azonban már nem a nyelvőrség feladatkörébe tartozik.

33