Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – 2. rész)
- De mit csináljanak addig az emberek?- Keressenek és kutassanak, várjanak. Amikor hallgatniuk kell, akkor hallgassanak, ha fegyverrel támadnak rájuk, fegyvert ne használjanak...- Állj meg! Állj meg! A régi iratokban ezt már mind megírták - erősködött Kászoni. - Csakhogy...- Nincs semmi csakhogy... Egyelőre elégedj meg azzal, hogy az Isten bölcsessége kikutathatatlan, nem fogod tudni soha, hogy honnan jön, hol született a bölcsesség, s hol fészkel az értelem!- Állj meg! Állj meg! Félrevezeted az embert, azt ismételed, amit ősidők óta tudnak az emberek! Be akarsz csapni, alávaló hazugság...! - kiabált Kászoni. - Szembeszállók veled!- Az Istennel szembeszállni? - mosolyodott el Jézus.- Igen, az Istennel! Én szeretnék meghalni, de a halál elmegy előlem, magyarázd meg az okát! A halálról rengeteg kérdést kellene feltermem...- Nem! - és Jézus nevetett, Kászoni hátrálni kezdett, elbújt Fábián mögé, fogta a karját, a homlokát hozzányomta a vállához.- Miért nevetsz? - kérdezte félénken. Jézus frissen, kísérői derűjétől kísérve, jókedvűen válaszolt:- Hogyan? Miért akarsz te ennyit tudni? Miért akarod te, hogy az emberek életében először biztos ítéleteket hallj, miért? Miért pontosan te, miért nem ő, vagy a másik, vagy a harmadik? Kászonit megzavarták Jézus szavai.- A halálról pedig ne kérdezz semmit - komolyodott el Jézus.- Mert ti is féltek tőle, igaz? - lépett elő Fábián mögül Kászoni.- Mi? - kérdezte Jézus, és végignézett kísérőin. Sem Fábián, sem Kászoni nem tudhatta, miért komolyodtak el az idegenek. Azok közelebb léptek egymáshoz, mintha valamitől vagy valakitől félnének, szorosan egymás mellett állva biztonságosabban érezték magukat. Most Kászoni nevette el magát. Az idegenek mozdulatlansága, kiismerhetetlen arckifejezése, a vezetőjük pillanatnyi megtorpanása felbátorította Kászonit.- Most legyőztelek benneteket - mondta.- Nem hiszem. Csak magadat vezeted félre, a halálról való elmélkedésed semmit sem ér - mondta Jézus.- Tudom én, hogy miért nem ér semmit - lépett közelebb Jézushoz Kászoni. - Mert megokolhatatlan... Igen. Semmivel sem tudjátok megokolni, mint ahogy sok mást sem tudtok megokolni. Az Isten a teremtés után megharagudott az emberre, felindultságában bűntudatot oltott belé, de megokolhatatlan felindultsá- gában követte el tettét. Mint ahogyan a halál is az Isten indulatának megokolhatatlan tette... így van? Na. Mondjátok már... - az idegenek még összébb húzódtak. - Látom én, hogy embereket toboroztál te is. Csak nem az foglalkoztat benneteket is, ami engem? Mondjátok csak... Ti már biztosan közelebb jutottatok Istenhez, többet tudtok róla, de éppen a halál titkát nem akarja elárulni... Ugye? Mondjátok már, csak egyetlen szót... Nem tudtok semmit. Semmit! Ne féljetek tőlem, azt mondtátok, hogy az én teremtményeim vagytok, akkor miért féltek? 59
