Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – 2. rész)
- És milyen az én életem? Kihordtam már annyi kávét a vendégeimnek, hogyha kiöntenénk itt a kanálisba, megfeketedne tőle... Irigyellek benneteket. Nekem semmilyen tehetségem sincs. Még a magányossághoz sincs elég képességem. Az ambícióm pedig siralmas és nevetséges volt, lehet, hogy másképpen is lehetett volna élni, úgy, ahogyan ti. Elszalasztottam.- Nem biztos, hogy így van - próbálta vigasztalni Mikó.- Élhettem volna másképpen is - mondta tovább Betti. - Irigyellek benneteket... nagyon sajnálom - felállt és otthagyta őket, odament szemben a fehér falhoz, a szobrokat, feliratokat böngészte, aztán elindult a templom mögé a keskeny kis ösvényen. A falmaradványokat benőtte a gaz. A sűrű, vad bokrokon túl, jól benn a víz közepén, széles hajóról hatalmas daru emelkedett ki. Valami gátat építettek. Betti nem ment tovább, megállt, itt érte utol Mikóné.- Mit gondolsz, maradjunk? - fürkészte Betti arcát. Betti sokáig gondolkodott, szembefordult az asszonnyal, csak azután válaszolt:- Szereted a férjedet? Éva várt, aztán hirtelen pukkanással, mintha egy pezsgősüveg dugóját rántották volna ki, kirobbant belőle a nevetés, ugrált, forgolódott maga körül.- Komolyan kérdezel és komolyan is gondolod - hahotázta.- Miért nevetsz ki? Éva a gyors elkomorulásától elbizonytalanodva elhallgatott. Tanácstalanul lépegetett a keskeny úton, arra gondolt, hogy Betti másképpen érti ugyanazokat a dolgokat, fogalmakat, mint ő. Az iménti nevetését felfoghatná megbocsátható cinizmusnak, amit nem kellene komolyan venni, s bár valóban nem tudna mit válaszolni arra, hogy szereti-e vagy sem a férjét, az bizonyos, hogy ő maga ilyen kérdést senkinek sem tenne fel.- Megértem én a nosztalgiádat - szólalt meg Éva.- Nézed a mi életünket és közben arra gondolsz, hogy mit hagytál ki... Hogy úgy is élhettél volna, ahogy mi... Átfutott az agyán, hogy akár most is nevethetne, és hogy jogosabban nevethetne, mint az imént. Kis szünet után folytatta:- Értelek én... Nem veszítettél semmit... - Éva töprengve, komolyan beszélt.- Most arra akarsz megkérni, hogy beszéljük le a férjedet, ne maradjatok kinn? - szólt közbe Betti.- Igen. Azt hiszem. Nem is tudom.- Nem tudod? - kérdezte emeltebb hangon Betti.- Az előbb még azt akartam, most már nem tudom..., mi lenne a jobb - nézte a vizet Mikóné.- Kristóf nem avatkozik semmibe. Most már nem. Talán régebben, de most már nem. Meg aztán előbb-utóbb úgyis elmegy. Otthagyja a munkahelyét, hazamegy. Ez már majdnem biztos.- Akkor ne szólj neki. Felejtsük el, jó? - kérte csendesen Éva. - Mégis igaza volt a férjemnek, hogy egyformák, csak éppen az egyik bevallja, a másik nem...- Őt már nem érdekli a munka, meg az, tudják-e pótolni vagy nem, felesleges vagy nem, becsapják vagy félrevezetik... - nézett el valahová a semmibe Betti. 42
