Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 4. szám - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – 2. rész)
Jeszenák nem mozdult. Biciklivel jött, ott tartotta maga mellett, mind a két kezével szorongatta a kormányt, szinte ráfagyott a keze a hideg vasra.- Hallottad ezt a szót, hogy szabadság? Sza-bad-ság! - harsogta nevetve Kristin Máté. - Állj a kerítés mellé! Jeszenák fel akart ugrani a biciklire, hogy elhajtson, de Kristin elkapta a karját.- Hallod? Orgonáinak a templomban... - sziszegte az arcába hajolva.- Hallom - szólalt meg végre Jeszenák.- Nahát. Odaállsz a kerítés mellé - lökött rajta egyet Kristin. - Ötvenkettőben a falhoz állítottál, én meg a kerítés mellé állítlak. Kerítés vagy fal, mindegy! Dettó. Ugyanaz. Jeszenák a kerítés elé állt.- Mit akarsz? - nézett Kristin szemébe. Az a karját felemelve körbefordult, fogait kivillantva nevetett.- Bárki idejöhet. Nyakon lehet ütni, szájba lehet vágni, seggbe lehet rúgni, szembe lehet köpni, amit csak akarnak! Hórihorgas, negyven év körüli férfi toppant ki a tömegből. Kristin mellé érve megtorpant, aztán előbbre lépett, leköpte Jeszenákot. Komótosan odament a biciklihez, először az első, majd a hátsó kereket taposta szét, az összevissza görbült ócskavas halmot felkapta, kétszer is a földhöz vágta, aztán behajította az árokba. Nagyot fújt, körülnézett, aztán elballagott a térről. A többiek nem nyúltak Jeszenákhoz, hiába uszította őket Kristin.- Na jó, akkor most én jövök - babrálta Kristin vészt jóslóan a géppisztolyt. - Mi tetszene jobban? Felakasszalak egy póznára vagy agyonlőjelek? Mert ha én nem lövök, majd jönnek mások. Fábián András félrehúzódva, cigarettáját meg-megszíva figyelte a géppisztolyával hadonászó Kristint. A lesunyt fejű, tétova emberek csoportjából akkor előmerészkedett az öreg Szabó János. Elejét akarta venni a lövöldözésnek, szólni akart, és közben bizonytalan mozdulattal a fegyver után nyúlt. Kristin vadul félrelökte Szabó Jánost, az öreg elvágódott, a feldühödött Kristin ráfogta a géppisztolyt.- Agyonlövöm magát is! Ezt védi! - tajtékozott Jeszenákra mutatva. Szabó János csak nem tágított. Keservesen feltápászkodott, közben magyarázni igyekezett Kristin Máténak, hogy „megásod a saját sírodat is, aki fegyvert használ, fegyver által vész el", de csak azt érte el, hogy az őrjöngő őt is a kerítéshez akarta állítani.- Menjen maga is, álljon mellé! - ordította. Fábián András ekkor odaugrott mögé, lefogta a kezét, a géppisztoly nagyot koppant a földön. Kristin Máté hányta-vetette magát, de nem tudott kiszabadulni Fábián szorításából.- Nyugodjál meg! - ordította Fábián. Szabó János felemelte a fegyvert, Jeszenák pedig kihasználva a kavarodást, elfutott. Kristinnek sikerült kitépnie magát Fábián vasmarkából. Szembefordult vele, meglökte.- Nem félek! - ordította és ököllel Fábián arcába csapott. 35
