Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 4. szám - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – 2. rész)

Másnap reggel Kászoni még mindig ott állt az udvar közepén.

Később még egy szekér fordult az udvarra.

Ismeretlen emberek kihordták a házból a bútorokat, a padlásról a terményt, a konyhából az edényeket.

Kászoni Béla az udvar közepén állt és nézte.

Aztán térdre zuhant, előrebukott.- Állj fel! - üvöltötte valaki.

Kászoni nem bírt felállni.

Belerúgtak.

Elcsúszott egészen a szekérig.

Belekapaszkodott a kerekekbe, majd a lőcsbe, és felállt.

Amikor elindultak a szekerek, elvágódott.

Fábián Kristóf, az öreg Jakab és Fábiánná ekkor már ott állt a kapuban és figyelte Kászoni Bélát: maradék erejével elvonszolta magát a ház végéig, az éppen ébredező, kábult, elbárgyult arcú parasztok között a hátára fordult, kezét széttárta és bámulta az eget.

A nyögő, tápászkodó parasztok nem értették, hogy mi történt. Lassan talpra kínlódták magukat, átvágtak az úton vagy a kerten át indultak haza.- Ne gondolj rá - hallotta Kristóf újra Kászonit.- Rendben van - intette.

Bacskó Bandi kicipelte a fasorból a keresztet.- Az éjjel is rosszat álmodtam - csóválta a fejét. - Amióta Krisztusról beszél nekem, megzavarta a fejem.- Mit álmodtál? - kérdezte Kászoni.- Csak állt és nézett... - mesélte Bacskó Bandi. - Éjfél után megállt az ágyamnál és nézett. Mondtam neki, hogy én egy ember vagyok. Egy ember a tanyáról. Messziről jöhetett, mert fáradt volt nagyon. De engem nem ismert meg. Láttam, hogy nem ismeri az embereket, idegen voltam neki, láttam a szemén. Mondtam többször, hogy itt lakom a tanyán. Nem mindig laktam itt, de most itt élek. Krisztus sosem hallott az emberekről, nem hallott rólunk, nem emlékszik ránk... Kászoni úr megzavarta a fejemet. Ezt viszem és eltüzelem. Eltüzelem, mert éjszaka újra megjelenik.- Mit akarsz? - nézte Kászoni.- De hát mit akarnak maguk? - kérdezte Fábián is.- Elmenni innen, ahogy már mondtam neked - fogta meg a karját Kászoni. - A puccsot. Kiderítenénk, hogy nem segítene nekünk az Isten, de nem hinnének nekünk az emberek sem. Kiadnám magamat prédikátornak, vagy ő - mutatott Bacskó Bandira.- Na, ebből elég! - állította meg Fábián Kristóf. - Most szépen beül mellém a kocsiba és hazamegyünk.

Bacskó Bandi már messze járt tőlük. A keresztet a favágó tőke mellé támasztotta, majd az egymásra dobált száraz gallyak mellett megállt és vizelni kezdett.

Kászoni és Fábián Kristóf tekintete találkozott.

25