Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 1. szám - Nagy Gábor: „Virágok romlása” (Hazafiság és emberség Utassy József költészetében)

Az „Úristen, hát hol élek én?!" kérdésével induló vers - Isten faggatása - a személyes sorsa logikájából - „Uram, te láttad apámat! / (...) valahol Minszkben kaparták el, / mint a kutyát. / / Fiam szélfútt zsendülő ág. / Örök barbár: letörted őt. / Hizlalod vele a rédicsi / köztemetőt." az egész költészetét meghatározó személyes sorscsapásokból következtetve mondja ki: „föltámadásra nincs esély!". Ami azonban különlegessé teszi a verset, az a hazaszeretet fogalmának visszafordítása, az igény a szeretet után, amivel a haza tartozna fiainak:

Valóban ez a föld hazám?

Mért nem ölel akkor magához úgy igazán?

Ez a szeretet-igény indítja Utassyt legblaszfémikusabb verseire is, kimondatlanul is ez hiányzik neki, amikor leül „az öregség szakállszárítójára", innen, e szeretetsó- várgásból az irónia szelídsége, amikor Megfáradt fák alatt címmel az ország kirablásáról ír:

És hullnak rám a romlott, inflációs levelek millpengői, szédelegnek a szigorú szélben:

6.

a boldogság aranyhintón már Napnyugat felé tart, viszi az ország verejtékét, kerekei színezüst forintok-----Egyre inkább Istenre figyel csak, vele folytat párbeszédet, a külvilágra csupán néhány tömör epigrammája marad. Mint a Helyzetkép haikuja: „Kutyavilág van. / Ám a karaván halad! / Veszett eb kószál." (El)veszett ebként, kívülállóként, az értékek védelmezőjeként, sóvárgójaként foglalja össze két paranomasiás szóban, amit a mai Világról gondol: „temérdek / önérdek"

26