Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Kántor Lajos: A kapu (regényvázlat – II. rész)
Részvéte megismétlésével egyidejűleg Feleségednek kézcsókját, Neked igaz tisztelettel őszinte ragaszkodását küldi Attila A levél írója az a Szabó T. Attila nyelvész, aki az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár anyagát gyűjtötte, szerkesztette, e hatalmas munka kiadását elindította. A részvétlevél kiváltója: Hantos Gyula földrajztudósnak, a kolozsvári egyetem volt tanárának halála. A Magyar Tudományos Akadémia borítékjában érkezett, édesanyám nevére, a Mikes Kelemen utcába (Cluj, Románia), Dr. Moravcsik Gyula, az 1972 decemberében elhunyt akadémikus, Kossuth-díjas, számos külföldi akadémia tagjának gyászjelentése. Az Eötvös Kollégiumban apám legjobb barátja volt, egész életükön át (apám 1966-ban bekövetkezett haláláig) leveleztek (félek, hogy M. Gy. levelei egy Mikes utcai - emeleti - „rendcsinálás" áldozatául estek); ő volt (kimondatlanul is) a viszonyítási pont. (Az 1957-es apai önéletrajz keserűségtől nem mentes megállapításai a tudományos munka itthoni akadályoztatását, saját lehetőségeit, lemaradását illetően - ebben a kontextusban olvasandók.) Végül a „Dr. Kántor Lajos szerkesztő úrnak", mármint nekem, a Korunk címére (Calea Mofilor 3) postán küldött levél. Ennek a küldője is Szabó T. Attila: Kolozsvár, 1986. II. 20. Kedves Lajikám! Elnézést kérek, hogy meleghangú, itt-ott elfogultságban bővelkedő köszöntődre csak most válaszolok, de olyan mozgalmasak voltak az elmúlt hetek, annyi üdvözlésre kellett és kell még ezután is válaszolnom, hogy csak rendre futja az időmből és erőmből. Annyiból, amennyit a napi nagy elfoglaltságom enged. [A Szótörténeti Tár munkálatai javában folytak, addig négy kötet jelent meg.] Ha én rátok hallgatnék, én most már nagyon önhitt, magával eltelt, utálatos emberpéldány lennék. Magam azonban hozzászoktam az önvizsgálathoz, s így nagyon sokat nem hiszek el abból, amit rólam a határokon innen és túl eddig és éppen mostanában írtak és írnak. Volt idő, nem is olyan rég, hogy nevem sem volt szabad leírni; így hát nem kapat el az, hogy most „divatban vagyok". Ami aztán az én mintakép-voltomat illeti, akinek olyan apja volt, mint neked, annak nem kell a szomszédba mennie gyatrább emberpéldányt keresni. Meleg barátsággal ölel Attila bátyád Engedtessék meg nekem, hogy a Magyar Kultúra Napját követő hétköznapon itt zárjam 110 év családi dokumentumainak, a Mikes Kelemen utca 15. kincseinek idézését. Még egy idézetet azonban nem tudok megspórolni. Címet keresve a megírandó könyvhöz, elővettem Szekfű Gyula híres munkáját: Három nemzedék és ami utána következik. Konzervativizmus és liberalizmus viszonyáról bizonyára nem úgy gondolkozom, ahogy a kiváló történész, 1920-ban, vagy akár a másfél évtizeddel későbbi, a „Trianon óta" című fejezettel bővült kötet szerzője. Az én szerény históriai áttekintésemhez viszont szívesen venném kölcsön Szekfűtől a címet, így parafrazálva: „Négy nemzedék és ami utána következik". Mert természetesen nem közömbös nekem (sem), hogy mi történik majd a Mikes Kelemen utca 15.-ben, Kolozsvárt, az itt élt (még élő) negyedik nemzedék után. Ki fogja lakni a ház földszintjét? Ki gyűjti össze majd, ami érték utánunk (esetleg) marad? (Anélkül, hogy hátára venné az elvihető batyut - autóba csomagolná, héthatáron át szállítaná, ott „biztosítaná" a biztonságba helyezésre érdemesnek ítélt holmit!) 109
