Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Kántor Lajos: A kapu (regényvázlat – II. rész)

sa, a kitelepítés várt volna. (Milyen kitűnő filmet készítettek erről a témáról Te rongyos élet címmel, Udvaros Dorottyával! Laci fiam egy forgatásról mesélve beszélt nekünk nap­jaink e rendkívüli színésznőjéről. No lám, egy újabb asszociáció, amely nemzedékeket és korokat köt össze.) (Ifjabb) Hantos Gyulát szintén megmentette sorsa egy ilyenfajta - politikai - leszámo­lástól. Illetve csak részben. A gyerekkori hallomásokat a Világosság című kolozsvári napi­lap 1945. márciusi számaiban ellenőrzőm. A minden foglalkozási ágra és társadalmi ré­tegre kiterjedő „tisztogató bizottságok" működéséről részletes beszámolókat közlő lap­számok egyikében, 20-án „Visszatértek a kolozsvári egyetemi tanárok" cím alatt a követ­kező cikk olvasható: „KOLOZSVÁR, március 19. A kolozsvári egyetem elsodródott taná­rai közül többen visszajöttek városunkba. Klimkó Dezső sebész, Móricz Dénes gyermek- orvos, Ludány György élettani és Gunda Gyula néprajzi professzorok már a múlt hét fo­lyamán jelentkeztek munkájuk folytatására. A mai napon László Gyula régész, Imre La­jos vegyész, Kömyei István ideggyógyász, Balanyi György történetszakos, Hantos Gyu­la földrajzszakos, Martonyi János közjogász, Túri [Tury] Sándor hiteljogász, Szászi István magánjogász és Bónis György jogtörténész professzorok megérkezéséről kaptunk hírt. A munkára jelentkező egyetemi tanároknak a múltban tanúsított magatartását az egyetemi tanács felülvizsgálja és csak akkor jogosítja fel őket munkájuk folytatására, ha demokra­tikus szempontból kifogás alá nem esnek. Másfelől azonban az egyetemi tanács függővé teszi döntésének az érvényét az arra illetékes hatóságok döntésétől, amelyek az elmene­kültek visszafogadását szabályozzák." Március 25-én arról tudósít az újság, hogy neve­zett egyetemi tanárok többsége (László Gyula, Gunda Béla, Klimkó, Bónis, Tury, Hantos, Imre, Szászi, Martonyi, Kömyei - plusz Pápai Zoltán és három gyakornok) a Közalkal­mazottak Tisztogató Bizottsága előtt fog megjelenni; a tisztogató bizottság pedig „kéri azokat, akiknek nevezettek ellen demokrata szempontból kifogásuk van, hogy aláírott és lakóhelyükkel megjelölt jelentéseiket" juttassák el az illetékes irodába. Kiegészítésképpen idemásolok a március 21-i Világosságból két passzust a polgármesteri rendeletből „az el­távozottak lakás és bútorügyében": „l.§ Mindazok a természetes személyek, akik 1944. október hó 11-e előtt a város területéről eltávozván lakásukat elhagyták, visszatérésük esetén nem tarthatnak igényt előbbi lakásukra, ha azt a lakáshivatal a felszabadulás után másnak már kiutalta. Ha visszatérésük idején a lakás másnak kiutalva még nem is volna, azt akkor is csak a lakáshivatal új kiutalása alapján foglalhatják ismét el. 2. § Az 1. §-ban meghatározott személyek, amennyiben eltávozásuk alkalmával lakberendezésüket és egyéb ingóságaikat magukkal nem vitték és azokat a hatóságok időközben közérdekből vagy szociális indokokból igénybe vették és másoknak használatra kiutalták, azoknak birtoklására újabb intézkedésig igényt nem tarthatnak." Hát ebbe szegény nagybátyám ugyancsak beletenyereit. Ahogy visszaemlékszem a családi beszélgetésekre (nyolcéves voltam már, de később is szóba került a szomorú történet), a sétatéri státusházak egyiké­ből (talán nyár végén, vagy valamikor kora ősszel) feleségével, a kitűnő germanista Hajdú Helgával együtt Budapestre távozott Hantos Gyula professzor a polgári tulajdon­ról alkotott fogalmaihoz ragaszkodva, hazatérésekor vissza akarta kapni lakását, bútora­it, képeit, de pechére oda az egyik neves román városvezető költözött be, ő pedig (H. Gy.) botrányt csapott. Ezek után nem csoda (noha egyértelmű, hogy nem volt elkötelezett né­metbarát, mindenesetre messzemenően nem volt Hitler híve), hogy a Legfelsőbb Tiszto­gató Bizottság (Gheorghe Russu, Nagy Sándor, Szepesi Sándor, Neumann Jenő dr. és Kő­műves Nagy Lajos az aláírók) őt is az internálandók listájára tette, Martonyi János jogász professzorral, Puskás Lajos tanárral, másokkal együtt. (Az indoklás, amint ez a Világos­ságban 1945. március 31-én olvasható volt: „A reakciós és fasisztabarát szellem újabban ismét felvetette a fejét. Ennek megsemmisítéséért, valamint a közvélemény kielégítéséért, 89

Next

/
Thumbnails
Contents