Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Kapuściński, Ryszard: Egy riporter önarcképe

írás nehézségeiről, a hírnév jármáról. Olyan ember önarcképe bontakozott ki a szövegekből, akinek bőven kijutott az élet keserűségeiből, akinek gyerekkorában éhezve, fázva kellett kóborolnia, s aki ezt a nehéz pályakezdést az empátia erejévé tudta alakítani. Ez az erő lett a tőkéje a harmadik világ nyomorúságos körülményei között, ez jelentett számára alku pozíciót, amikor halálos veszedelembe került, s végül ez jogosította fel arra, hogy élesen bírálja a modern médiavilágot. Előfordult, hogy ez a világszerte ismert író, riporter-misszionárius hosz- szú útjáról egy farmernadrággal, egy serpenyővel és... egy láda könyvvel tért haza. Sokatmondó poggyász.

Olvasás közben kezdett kikristályosodni az új könyv koncepciója. Végül aztán több tucatnyi kiválasztott beszélgetés és előadás kismértékben módosított töredékéből született meg az Egy riporter önarcképe öt felvonásban. Ez a könyv kerül most - a Szerző jóváhagyásával - az Olvasó kezébe.

Krystyna Strqczek

Elmondom úgy, ahogy volt. Engem az iskolában egyetlen dolog érdekelt - a foci. Kapus voltam az iskolai csapatban. Aztán a „Legia" ifjúsági csapatban. Napjaim nagy részét a focipályán töltöttem. Ez volt a passzióm, legnagyobb szenvedélyem. Most már nem emlékszem, hogyan történt, hogy egyszer verset írtam, elküldtem egy szerkesztőségbe, amely aztán közölte is a verset. S ez döntötte el, hogy az lettem, ami lettem. A versírás spontán módon, mindenféle remények és elvárások nélkül kezdődött. írtam a verseket, de egyik rosszabb volt, mint a másik. Akkoriban Majakovszkij hatása alatt álltam, de csupán verseinek formáját, a „lépcsőket" sikerült utánoznom. Verseim nagyobb részt alkalmi költemények voltak, s éppen ez vezetett el az újságíráshoz, még iskolai éveim alatt. Amikor létrehozták a „Sztandar Mlodych" (Ifjak Lobogója - a ford.) szerkesztőségét, engem is hívtak. Azt mondtam, előbb le kell érettségiznem, s megvártak. Szó szerint egy nappal azután, hogy minden vizsgámat letettem, dolgozni kezdtem a szerkesztőségben. Azt, hogy újságíró lettem, a verseimnek köszönhetem, amelyek nem voltak igazán jók, de az enyémek voltak. Pedig leghőbb vágyam az volt, hogy Lengyelország válogatottjában legyek egyszer kapus.

(Byé dia siebie surowym, Ryszard Kapuscinskival beszélget Wojciech Wisniewski, [in:] Wojciech Wisniewski, Lekcja polskiego, Warszawa 1993.)

I.

Volhiniában születtem. De úgy igazából, gyökereitől megfosztott ember vagyok. Vándorlásom szülővároskámból, Pinskből indult el. Gyerekként az egész háborút végigvándoroltam. Folyton menekültünk: előbb Pinskből a német oldalra, aztán a németek elől. Hétéves voltam, amikor vándorolni kezdtem, s ezt teszem mind a mai napig.

(Co nie jest pisaniem, traktujq jako zmarnowany czas, Ryszard Kapuscinskival beszélget Tornász Brzozowski, „Swiat Literacki" 1992, Nr 6.)

68