Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 3. szám - 60 ÉVE SZÜLETETT BALÁZS JÓZSEF - Balázs József: A torcellói Krisztus (regény – I. rész)
Megállt a rét szélén: már nem vett tudomást a fiúról, talán nem is emlékezett rá, hogy kivel beszélgetett, és Fábián is álomnak érezte a találkozást. Arra gondolt, hogy talán megsértette Kászonit, esetleg butaságokat beszélt. Igaz, az öreg Jakabbal, a szomszéddal is gyakran beszélget effélékről, Krisztusról is, arról, hogyan feszítik keresztre az embert - magyarázta neki az öreg Jakab - „Krisztus felkiáltott a keresztfán, hogy én Istenem, én istenem, miért hagytál el engemet, mert hiszen fájt neki a szög, fájt neki a kereszten csüngeni, s a fájdalomtól még az Isten sem tudta megváltani. Ezért talán, hogy az Isten fia volt-e ő, vagy valaki más, bizonyosat nem tudni... Amióta ember él a földön, ezt eddig még nem tudták megválaszolni... Az is igaz ugyan, akinek annyi ideig fennmarad a neve, mint Krisztusnak, az csak nem volt mindennapi ember, mint mondjuk az én nagyapám, akire már én sem tudok jól visszaemlékezni. Pedig rendes ember volt, néha úgy szeretném, ha elbeszélgethetnék vele, itt a tornácon, de már csak egy alakot látok. Alacsony, vékony ember volt, mindig csak dolgozott, csak erre emlékszem... Ennyi az ember... Csak egy folt marad belőle a halála után, aztán már az sem... így azután bele kell nyugodni: lassan elvesztem én is az emlékezetemet, aztán én is meghalok... De hogy mi volt a célja a mindenhatónak az én életemmel vagy a nagyapáméval, azt már nem tudom..." * Kászoni a víz szélén állt, a túlsó partot nézte, mintha várná, hogy megjelenjen ott valaki a bokrok között. Aztán alkalmi kunyhójához lépett, bebújt a nyílásán. A földre terített dudva alól előkereste a horgászzsinórját. Kis fadarabra tekerte fel - a zsinór úgy kétméteres lehetett. Fábián Kristóf ott állt mellette, de Kászonit annyira lekötötte a horgászzsinórral való foglalatoskodása, hogy nem vette észre, majdnem elbotlott a körülötte tébláboló fiúban.- Béla bácsi, tehát van valaki, aki parancsokat ad? - nézett rá várakozóan a gyerek.- Lehetséges... - válaszolt nagy sokára Kászoni.- Parancsokat adnak, hogy ki haljon meg, kit kell eltemetni? Jézus is?- Azt nem tudom... Lehetséges, hogy ő nem ad parancsokat. Jézus szeretett élni, azt gondolom... Hiába mondták a szentek, hogy neki a meghalás nyereség. Jézus valószínűleg nem így gondolta... Jézus sokkal többet tudott a világról, mint amennyi írásban le van fektetve róla. Talán a halálról is, a félelemről is, az emberi sors értelméről is... Sokszor elképzelem a halálát, mint ahogy te is sokszor elképzeled majd, azt gondolom, hogy ami vele megtörtént, az érvényes miránk is. Rám is. És én tudom, hogyan halt meg ő... A fiú elhitte neki, hogy Jézus nem parancsolja meg, hogy kinek kell meghalnia a földön. Lehet, hogy ismeri az örök élet titkát, de az is lehet, hogy csak egy ember volt, egy nagyon bátor ember, aki annyira szerette az embereket, hogy hajlandó volt bármi áron megszabadítani őket a kétségbeeséstől. Még egy hazugság árán is: ne féljetek a haláltól, mert az örök élet várja a megholtakat - de hiszen talán éppen a kétségbeesést, a félelmet is legyűrni tudó hazugság az ember egyetlen menedéke - morfondírozott Kászoni. 55
