Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 1. szám - Nagy Gábor: „Virágok romlása” (Hazafiság és emberség Utassy József költészetében)
2. A „hazánkból kiverten" állapotának stációi 2.1 Március gyermeke - „Ember az őszben" A pályakezdő Utassy József a Zúg március költőjeként - persze nem csupán e vers miatt, amelyet inkább csak az első kötet afféle emblémájaként emeltek ki - hallatlan népszerűségre tett szert: „a kor-, illetve nemzedéktársi beszámolókból cédulázható, hogy az induló Utassy költeményeinek óriási sikerük volt. Fiatalok, diákok másolták, kéziratban terjesztették őket. A könyvesboltokból hamar elkapkodott első kötet - ebben a kapkodásban aztán osztozott a többi is! (...) -, a Tüzem, lobogóm! versei »egy nemzedék zsebében rongyosodtak, mint a néhai diákokéban Petőfi kötetei, ezek a 'rongyos vitézek'«."18 A Zúg március is Petőfihez fordul küldetéses hévvel. A küldetéses jelleget nem csak a forradalmár költő megidézése, de a biblikus reminiszcenciák is erősítik. Az első versszak Jézus Krisztus-i hatalommal ruházza fel a költői ént: „Én szemfedőlapod lerántom: / kelj föl és járj, Petőfi Sándor!", s a „hétszer gyávák" számmisztikája is a Bibliáig megy vissza. A Nemzeti dal és A XIX. század költői intertextuális megidézése egyrészt Petőfi alakjának megelevenítését, másrészt az időn átívelő, történelmi párhuzam megteremtését szolgálja. A viszony tehát nem elsősorban szövegszerű, mint a posztmodem intertextuális eljárásaiban, az attitűd sem átalakító-újra- értelmező, hanem azonosuló. Ebben az azonosulásban, az 1848-as és 1968-as idők közti párhuzamban rejlett azonban a vers legfőbb hatása: hallatlan merészség volt akkoriban megfogalmazni, hogy „lopnak a bőség kosarából, //a jognak asztalánál lopnak, / népek nevében!" A gondolat energiáját a retorika fokozza itt: a „lopnak" redditiós ismétlésével (tagmondat elején, majd tagmondat végén) mintegy közrefogja a mondatot, megteremtve ezáltal azt a benyomást, hogy a kezdet és a vég is a lopás; így válik a „lopnak" e sorok leghangsúlyosabb szavává. A vers elementáris erejű, máig ható gondolatát azonban az utolsó előtti versszak fogalmazza meg: Holnap a szellem napvilágát roppantják ránk a hétszer gyávák. A „roppant" ige asszociációs mezeje révén jól érzékelhetővé válik a „szellem napvilágáénak törékenysége, sebezhetősége. Itt fogalmazódik meg nyelvtanilag először 'ők' és 'mi' szembenállása, a 'mi'-ben egyúttal a költői én kívülállása is e törvénytelen renden. A 'roppantás' nem nagy erőfeszítést igénylő igéjéhez jól illik az 'ők'-et megnevező főnévként használt jelző: „gyávák". E mű emblematikus jellege különösen akkor válik érthetővé, ha összevetjük a talányos .../ című verssel. A cím az utolsó előtti szakaszban nyer értelmet: „S dér- zápolyák, zúzmara-horthyk, ...!" A kihagyás jelzi: a felsorolás nem teljes, ám a kimondás nem lehetséges. Talán azért, mert a költő - a gyönyörű igei metaforás nyitó kép („Őszt pillantó szőlőszemek") logikájából következően - '56 októberére és Rákosira is gondolt. A hangsúly azonban a talán-on van: amennyi nyíltan kimondatik, akár a Fényes szellők nemzedéke indulásához is köthető volna; beleillene a kurzusversek sorába is. Ami elhallgatta tik, legföljebb sejthető, számon kevésbé kérhető. Az 18 Uo. 110. 18
