Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 2. szám - Fried István: Régiók, nemzet(iség)ek a jövő Európájában

családira és egy valószínű hivatalira-társadalmira, s a két nyelv szembesülésekor többnyire a családi körben használatos szegényedik vagy szorul vissza. Megfigyelhető, hogy a kétnyelvűség vegyes nyelvűségbe válthat át, mikor is a beszélő egyik nyelvnek sincsen tökéletesen birtokában, s jobbik esetben tükörszavakkal, tükörkifejezésekkel él, rosszabb esetben a beszélő éppen azt tanúsítja, hogy nincs meg az a nyelvi kompetenciája, amely legalább egy nyelv helyes használatához szükséges volna. Félreértések elkerülése végett, a nyelvi nacionalizmusok előtti periódusok kétnyelvűsége, kettős kulturáltsága nem ebbe az irányba mutatott, mint ahogy a XVIII. században a hungarus, a bohemus és a polonus nem kizárólag a magyar, a cseh és a lengyel anyanyelvűeket nevezte meg, hanem mindazokat, akik a történeti Magyar-, Cseh- és Lengyelország területén éltek, s a nemzethez tartozásnak nem nyelvi feltételei voltak.19 Ám aligha volna helyes idilli együttélési formákat emlegetni, miként az Osztrák-Magyar Monarchia nosztalgiázó megjelenítése sem lehet alapja a regionális tudatot és kiegyenlítődést célzó erőfeszítéseknek. Az azonban a (nemzeti) kultúrák jobb és rétegzettebb ismeretét segítené elő, ha egyfelől az említett régebbi periódusok kulturális folyamatait a multikulturalitás nézőpontjából tudnánk szemlélni (s nem a nemzeti kizárólagosságokéból), másfelől az Osztrák-Magyar Monarchia olyan törekvései erőteljesebb hangsúlyt kapnának, amelyek szintén e multikulturalitás lehetőségeit tartalmazták.20 S ha kultúrán nemcsak a szellemi, hanem az anyagi kultúrát is értjük, akkor még inkább a művelődési javak természetes cseréjére lehetünk figyelmesek. De például, ha az Osztrák-Magyar Monarchiának korszerű, bár a XX. század elejére (nemcsak Franz Kafkától tudhatóan) túlbürokratizált ügyintézési rendszerére gondolunk, az ésszerűen megtervezett vasúthálózatra (márpedig a közlekedés fejlődését már Goethe úgy értékelte, mint népek és kultúrák egymáshoz kö- zeledésének/közelítésének lehetőségét), s hogy konkrét példára hivatkozzam, ha Kállay Benjámin Boszniával-Hercegovinával kapcsolatos tartományszervezési működésére utalok, nem lehet nem érzékelni annak igyekezetét, hogy egy soknyelvű, sokkultúrájú Birodalom kormányzása kísérli meg az érdekek egyeztetését, méghozzá az érdekegyeztetések számára meglehetősen kedvezőtlen periódusban.

Ezen a ponton már csak a tanulságok kedvéért említem meg a XIX. század egyik nagy illúzióját, amely az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc idején is jellemző volt sok gondolkodóra: a soknyelvű, sokkultúrájú ország akkor szervezhető meg méltányosan - hitték -, ha úgy részesül az egyén az állampolgári jogokban, hogy (esetleg) közössége tagjaként (viszont) nem részesül a kollektív jogokban. Az egyéni és a kollektív jogok konfrontálódása aztán (szinte napjainkig) végigkísérte Kelet-Közép-Európa történetét, oly megszakításokkal, hogy meghatározott közösségektől olykor megtagadták a személyiségi jogokat is. A két világháborút követő migráció igen lényeges átrendeződést eredményezett, bizonyos közösségek felszámolódtak, bizonyos kultúrák olyan veszteségeket szenvedtek, hogy mára megszűntek létezni. Az egykori Szepes megye cipszereire, Erdély szászaira, a Bánát és a Bácska „svábjaira", valamint a galíciai zsidóságra ugyanúgy lehet gondolni, az elhagyott temetők, a romba dőlt templomok, zsinagógák, a gazdátlanná lett települések némaságukkal beszélik el a XX. század botránykrónikáját, de Szlovákia, Románia és az egykori Jugoszlávia magyar lakosságának történetében a följebb említetthez hasonló párhuzamosságok mutathatók ki.21 Mindezt tanulságképpen hasznos számon tartani, korántsem azért, hogy az Európai Unióban folytatódjék a sérel- mi politizálás. Éppen ellenkezőleg: a múltértelmezések egymáshoz közelítése vihet közelebb a már többször emlegetett regionális tudat fokozatos kialakulásához. Megint Trieszt esetét említem: a Triesztre emlékezők22 kiemelik a gondolkodásukat meghatározó élményt, a trieszti kikötő a világgal tartott kapcsolatot. Maga mögött tudott egy Birodalmat, amelynek tekintélyét köszönhette, három nagy nyelv (és nyelvi kultúra) kapott ott114