Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 2. szám - Kántor Lajos: A kapu (regényvázlat, I. rész)

ve - 880), a „férfi dolgozó, illetőleg fogadószoba" ára 750 korona lett volna. A konyhabútor (még 1914 áprilisában) 304 korona, egy másik ajánlat szerint az „úri dolgozó szoba berendezés" 888 korona. A már használatba vett házra vonatkozik egy 1912. november 12-i (olvashatatlan aláírású) levél, amelyben azt tudatják Hantos Gyula tanár úrral, hogy a nyilván kellemetlenségeket okozó szalámigyár - a közegészségügyi vizsgálat és intézkedés eredményeként - a tavasszal elköltözik a szomszédságból. „De amennyiben a jelenlegi gyárüzem házát rongálná - és egészségtelenítené - méltóztassék reám hivatkozva Csorna rendőrkapitány úr irodájában /: Bocskai-tér 3 sz :/ jelentést tenni, - és biztosíthatom, hogy panasza okvetlen orvoslást talál."

A város - Kolozsvár - korabeli állapotrajzát, legalábbis a külsőségeket, a városképet őrizte meg, jegyezte fel 1918 nyarán (vagyis a Monarchia utolsó hónapjaiban) az apa nevét viselő, akkor tizenöt éves fiú, egy rokoni látogatás, vendégkalauzolás apropóján. (H. Gy. négy évvel korábban, 1914 augusztusában még csak 143 cm magas, amikor az apai Zsebkönyvben említett unokatestvérek egyike 151 cm, az ifjabbik pedig, a Gyulánál két évvel fiatalabb Pista is már 148 cm - a magassági különbség nyilván kamaszkorukban is megmaradt.) Constant gyermekei Budapestről jönnek a Szamos-parti városba, s a majdani földrajztudós, a negyvenes években az emberföldrajz kolozsvári egyetemi tanára (előbb a budapesti egyetemen Teleki Pál asszisztense) - a holnapi neves amerikai építészt (Krompecher Lászlót) és európai hírű anatómussá váló öccsét (Krompecher Istvánt) kalauzolva - a „Gyakorlatok" füzetébe írja benyomásait. A gyermeki megjegyzések közt feltűnik a felnőttre igencsak jellemző irónia (amiből még én is emlékszem valamire, keresztapám gyerekijesztő vicceire). A címben beígért Budapest-leírás sajnos nem készült el - de hát itt úgyis Kolozsvárról beszélünk.

1918 nyara

Kolozsvár és Budapest 1918-ban

Egy szép tavaszi napon levelet hozott a posta Budapestről. Délelőtti munkánktól elbágyadva bontottuk fel, de bezzeg rögtön örömkacaj váltotta fel bágyadtságunkat, midőn megtudtuk, hogy nagybátyámtól jön a levél, aki meghívott bennünket t.i. engem és a húgomat a nyári szünidőre.

Nagybátyám szintén családos ember volt három gyerekkel: két velem körülbelül egykorú fiúval s egy leánykával, ki nálam valamivel fiatalabb volt.

A meghívást természetesen elfogadtuk, de olyan módosítással, hogy hadd jöjjön le a két fiú is hozzánk, Kolozsvárra, a nyár folyamán.

Ebben is megegyeztünk s most már alig vártuk az iskolai év végét, hogy szabadságunkat felhasználva kedves és tanulságos utazást tegyünk.

A tanév befejeztével a körülmények úgy hozták magukkal, hogy előbb László és István, így hívják unokatestvéreimet, jöjjenek le hozzánk s miután ők néhány hetet vidéken töltöttek, mi menjünk fel Budapestre, megismerni és élvezni a főváros szépségeit.

Július 3-án egy szerdai nap reggelén meg is érkeztek a fiúk édes apjokkal, ki lekísérte őket, de már aznap este visszautazott.

Először lakásunkat, házunkat, kertünket ismerték meg az új kis (egyenként majdnem 2 m magas) vendégek, azután pedig sorra kerültek Kolozsvár kevés, de nem éppen érdektelen nevezetességei.

Kolozsváron meglátszik, hogy régi város, s első tekintetre látni lehet, hogy esze ágában sincs haladni a korral.

100