Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 2. szám - Kántor Lajos: A kapu (regényvázlat, I. rész)

mek vidéket, mely szemünk elé tárult. Jobbra a szép Jára folyó, balra igen szép sziklák. Egyszer megállottunk és egy kiapadt patakban mentünk fel a hegyre. Fönt egy kb. 8 m magas kőfalat láttunk, egy ú.n. völgyzárlatot, mely feltartóztatja az ottani patakot abban, hogy tavaszszal megdagadva egész nagy szikladarabokat rántson magával. A patakban, melyben felmentünk, láttuk is azokat az óriási köveket. Rövid idő múlva tovább mentünk s elértük Borrévet, melyen túl a Jára az Aranyosba ömlik. Ez roppant kedves hely. Itt elváltunk a doctor úrtól, ki visszament és mi tovább tartottunk Alsó-Szolycsva felé, útközben elhagyva Vidaly, Újfalu, Alsó- és Felső Podsága községeket és gyönyörködve az Aranyos folyó kedves partjában.

Szolycsvára V2I kor érkeztünk és a közjegyzőnél Paschkánál szálltunk meg. Nemsokára azután útnak indultunk, hogy elérjük mai kirándulásunk czélját a búvó patakot. Az Aranyosnál még meg akartunk fürödni, azért ott hagytuk a hídnál a fiúkat és mi lányok tovább mentünk. Mindig jobban kezdett esni az eső, és mikor a gyermekek levették czipőjüket és Madeleine néni már majdnem egészen levetkőzött, teljes erőből megeredt az eső. Nem tudtunk most mit csinálni. A gyerekek alig tudtak czipőt húzni, Madeleine néni csak a gallérját vette fel és Berta kalapjának piros virágja egészen megfestette a kalapot, az ernyőről pedig csurgott le a fekete festék. Oh mi kedves látvány volt. Futottunk haza, mint az őrültek. A hídnál ott kaptuk a bácsit, ki roppantul csudálkozott azon, hogyan lehet ilyenkor visszajönni, hiszen ez a legjobb idő. Hiába kértük, ne menjen most, mert megfázunk, ő csak nem akart engedni s így kénytelenek voltunk abban a remek időben felsétálni a búvó patakhoz. Azt állították 10 percznyire van innen; de mi bizony mentünk, mentünk jó sokat, míg egy parasztházhoz értünk, s csak innen pillantottuk meg azt a hegyet, melyet még meg kellett másznunk. Madeleine néni előre is irtózva attól az úttól, ott maradt a parasztházban, s mi nélküle mentünk tovább. Utunk keskeny ösvényen vezetett, melylyel szemben nagyszerű sziklák emelkedtek. Az echó 4-tagú volt. Remek erdőn kellett keresztül mennünk, melyben nagy páfrányokat és ördögbordát kaptunk. Hosszú bolyongás után - miután a búvó patakon is egy igen keskeny deszkán mentünk keresztül, 3 órai járás után odaértünk a búvó patak vízmedenczéjéhez. Fenséges vidék volt előttünk. Óriási sziklafalak minden oldalról, mellettünk búvó patak, benne szikladarabok, melyeket magával sodort. Ez a búvó patak egy más helyen a hegyekben eltűnik és csak 2 kilométerrel tovább ezen a helyen, a hol mi voltunk, jut ismét felszínre. Itt egy nagy zárlat van készítve, mely megakadályozza a víz rohamos kitörését. Ezt a vízmedenczét meglátni volt szándékunk. Életveszélylyel hágtunk meg e végből egy létrát, mely hidat képezett a patak és medencze között. Gyönyörű volt a medencze világoszöld színével.

Ott ebédelve, még soká élveztük a szép vidéket, aztán haza indultunk, el is tévedtünk, meg bikával is találkoztunk, míg végre Paschkáéknál éjjeli szállást kaptunk, mert már későn volt tovább menni.

2002. november 3.

Száznyolc év választja el a napló olvasóját a Kolozsvár-Monostor-Szászfenes-Torda- szentlászló-Magyarléta útvonalán át a Géczy-várhoz, majd a szolcsvai búvópatakhoz vezető kirándulástól, kirándulóktól - itt véget érnek a följegyzések, legalábbis betelik a füzet, a folytatás pedig nem került elő. Az unokák egyike és felesége, fiaik folytatták e táj bejárását, többet is annál, hiszen egy időben, a hatvanas évek elején Szentlászló beépült a családtörténetbe, a hetvenesek közepén iskolai ásatási táborban kutatták a fiúk a Géczy- vár titkait; a szolcsvai búvópatak és a rekiceli vízesés pedig a naplóolvasónak gyerekkori emlékezetes élménye, hogy aztán fia, László, filmesként térjen oda vissza, amikor a Szabédi-problémát a Felmentő levélben filmszalagra rögzítették.

94