Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 2. szám - Kántor Lajos: A kapu (regényvázlat, I. rész)
2002. november 2. Egy lélegzetvételnyi időre megszakítom a szöveg betűhív másolását, hogy a naplóírónál majd ötven évvel idősebben s a közben eltelt száztíz esztendő irodalomtörténeti tapasztalatával mentegessem, kiigazítsam nagyanyám naiv irodalmi ítéletét. (Később is lesz belőlük néhány.) Már-már leírom, az „idősebb", a szakmában hivatalból járatosabb bölcs fölényével, hogy én csak egy Hamvasról, Béláról tudok (aki 1893-ban, illetve '94- ben még meg sem volt születve), óvatosságom azonban jól jön ezúttal - az Új Magyar Irodalmi Lexikon nagyanyámat ha nem is esztétikailag, de adatközlésével igazolja. Mármint a tekintetben, hogy a nevezett dramolettről a lexikonnak is tudomása van, sőt arról is tájékoztat, hogy az 1894-ben még csak huszonhárom éves, s a soproni evangélikus teológián és a jénai egyetemen végzett, a kolozsvári egyetemen is tanult Hamvas akkoriban az Erdélyi Híradó munkatársa volt. Kolléga szóval (1905-ben és 1906-ban az Irodalom és Művészet szerkesztője). Sőt: szög a fejben... Hamvas József 1895 és 1897 között Eperjesen tanított; Hamvas Béla 1897 márciusában Eperjesen született. Keresnék tovább, ha már úgyis családkutatásba, erdélyi és felvidéki kapcsolatok kurkálásába keveredtem. Szinnyei nem segít, ő az Erdélyi Híradónál megáll, Hamvas (Béla) biográfiája nem áll rendelkezésemre (a lexikonok pedig az apákat eltagadják). Maradok a gyanúval - ami bizonyára megfelel az igazságnak, Hamvas József Hamvas Béla apa-fiú viszonyának. Akkor hát bocsánat, kedves nagyanyám! Ettől persze nem vagyok köteles - az unokától elvárható tisztelettel - egyetértenem Krompecher Hermin tizenkilencedik évében járó tanítónővel a „szép vers" kritériumait illetően, noha megértem, hogy a majdani „kicsiny házra" áldást kér kolozsvári nemzedéktársával. A későbbiekben is vitatkoznék az almanachlíra csodálójával - bár próbálom figyelmeztetni magam, hogy a magyar irodalom még az Ady előtti korát éli Hamvas József és Palágyi Lajos beidézett verseinek idején. Azt is megpróbálom magam elé képzelni ugyanakkor (pár évtizeddel későbbre), hogy az Adyért rajongó anyám miként hadakozott - hadakozott-e? - az Ábrányi- és Reviczky-köteteket utódaira hagyott édesanyjával, nagyanyámmal. De hát még messze van a Vér és arany, az evangélikus kolozsváriak kötőkéire járó Hermin a „házunk ereszéről" sem beszélhet még, legfeljebb ábrándozhat a jövendőbelijéről. 1894. március 11 1894. márcz. 11 én este. Szerencsés már ez a mai nap. Délben írhattam naplómba, leírtam mindent, a mit jónak találtam, most este ismét van anyagom, a mely szívemet teljesen elfoglalja. Megígértem Grátznének, hogy %4 kor oda megyek hozzá, hogy együtt mehessünk a Dávid Ferenc- egylet felolvasására. A mint oda értem, azt mondták nekem, hogy várjunk még egy kissé, mert el akar jönni a felolvasásra H. is. Nemsokára ő is megjött. Mindenek előtt beszéltünk a prédikáczióról; aztán igen sok s mindenféle másról. Először mentem életemben vele az utczán. Beh rövid volt ez az út! Meg is mondtam neki. A felolvasások unalmasan kezdődtek, de igen érdekesen végződtek. Ferencz József unitárius püspök beszélt az idei felolvasásokról rendkívül kedvesen. Mikor véget értek, természetesen ismét együtt mentünk haza a kapuig, hol Grátzné kérdezte, nem akarok-e felmenni hozzájok? Miért ne menjek? gondoltam, ma úgy sem mulasztok semmit. Ott voltunk azután még 147 ig, a mikor ugyanis elkísért haza egészen a kapuig. Igen csúnya idő volt, esett az eső, de szívem égett, hevítette a forró szerelem, mely bennem él. Arra gondoltam, hogy ha ő is úgy szeret, mint én őt, lehetetlenség, hogy egymáséi ne legyünk. 87
