Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 2. szám - Ittzés Mihály: Egy zeneköltő az ezredfordulón
tartalomra: nem a gondolati, érzelmi mondanivalóból kiindulva keresi az újatmondás eszközeit, a kor kérdéseinek és válaszainak zenei megfogalmazását. Fontosabb lett a „polgárpukkasztás" és/vagy a zene intellektuális, konstrukciós meghatározottsága, mint a mai emberben is meglévő érzelmekkel összefüggő katarzis. Ez egyrészt a magasabb igényű zeneművészet bezárkózásához vezet, másrészt hozzájárulhat ahhoz is, hogy a többnyire értéktelen vagy csekély értékű popularitás oly nagyon - tulajdonképpen az őt megillető mértéken felül - szerephez jut a társadalom művészi igényeiben. Zeneköltőnk azonban éppen költő voltát illetően sokszor szemérmes, sőt rejtőzködő. Számos esetben ezt mutatja hangszeres műveinek címadása. Kamaraművei vagy kisebb- nagyobb zenekari apparátusra írott darabjai többnyire tárgyilagos, mondhatni technicista címet viselnek, többnyire olasz kifejezésekkel, amelyek azonban csak ritkán hagyományosak (mint például szonáta), s csak kivételesen utalnak valamilyen hangulatra, költői tartalomra, de soha nem romantikus értelemben vett programokra. Mint Gerencsér Rita kismonográfiájában (Kocsár Miklós. Magyar zeneszerzők 13. Budapest: Mágus Kiadó, 2001) megállapította, ezek a címek - például Varianti (1976), Metamorphoses (1979), Sequenze (1980), Formazioni (1986) - a darabok formai koncepciójára utalnak. De az Episodi (oboára, angolkürtre és vonósokra, 1982) vagy az Öt tétel (klarinétra, vonószenekarra és csembalóra, 1976) sem beszédesebb cím. Meghallgatva azonban a darabokat a jobbára rövid, részben már a címül választott kifejezéssel is jelzetten variációként egymáshoz kapcsolódó tételek füzéréből kialakuló formába rejtve a költői hangulatoknak, a kifejező karaktereknek széles skáláját ismerjük fel. Persze, ha egy darabnak Elégia (fagott- szólóra és kamarazenekarra, 1985) a címe, akkor már gyanút fogunk, amint a hagyományos Concerto (kürtre és kamarazenekarra) címnél is, ha azt ekként toldja meg a zeneszerző: - in memóriám ZH (1983). Igen, gyászzene a Kocsár zenéjével készült Csontváry-film túl korán eltávozott rendezője, Huszárik Zoltán emlékére. Az említett kismonográfia lapjairól idézzük e művel kapcsolatban Breuer János kritikáját 1985-ből: „Kocsár Miklós aprólékos műgonddal kimunkált Concertója formálását és a formába zárt emberi tartalmat tekintve inspiráltán személyes... Visszaadja, vagy inkább újra megteremti a dallamnak ősi jogát... Különösen a kürtszóló bővelkedik már-már versre, pontosabban versmondásra emlékeztető részletekben." Ezt a hangszerre alkalmazott deklamáló jelleget, illetve dallamosságot más műveiben is megfigyelhetjük. A szóló fúvóshangszer melódiahordozó szerepét is már a korai (1957) Kürtversenyben. „Dallam! - a dilettánsok csatakiáltása!" - írta némi megvetéssel a romantikus német dal és dallam nagy mestere, Robert Schumann. A fiataloknak szánt „Zenei házi- és életszabályok" egy másik pontjában viszont azt ajánlotta az ifjú muzsikusoknak, zenetanulóknak, hogy hallgassák minden nép dalait a legnagyobb figyelemmel, mert a népzene a legszebb dallamok tárháza, és azokból ismerhető meg a népek lelke. Hallgassák (és énekeljék) tehát a dallamokat\ Melyik hát az igazság? Kocsár Miklós zeneszerzői hitvallása szerint kell a dallam, ez élteti, humanizálja a zenét. S ezt a gondolatot nemcsak szavakban fejti ki, hanem műveivel - legyen az hangszeres vagy énekes - bizonyítja. Azt tartja, hogy a kortárs zene, beleértve a korábbi évtizedek avantgárdját is, talán túl sokszor szorítkozott az effektusokra, a rövid hatású eszközökre, s kevesebb helyet hagyott az affektusnak, a kifejezésnek. Erre persze esetünkben nem az a „dallam-hívő" zeneszerző válasza, hogy csakis népdalszerű, vagy éppen rögtön utána fütyülhető dallamokat kell írni, legyen akár énekről, akár hangszerre szánt darabról szó. Azt sem jelenti, hogy csak az a dallam, ami egymáshoz folyamatosan kapcsolódó, legato megszólaltatott hangokból áll. Lehet az a dallam széles ívű, nagy terjedelemben, nagy hangközökben mozgó; sima menetű vagy díszített, olykor szaggatott, töredezett (Sequenze - vonószenekarra, 1980,1. vagy a klarinétszólós Ót tétel II. Energico tétele 58
