Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 12. szám - Papp Róbert: Írás és mondanivaló
Papp Róbert írás és mondanivaló Borisz Akunyin: Azazel, Török csel Mi sem könnyebb egy írást, amely szándékoltan kerülni igyekszik a magaskultúra elvonatkozta- tási igényének feltétlenségét, felcserélve, pontosabban eltévesztve tűntetni fel egy klaszszikus, esetleg klasszikus érvényű művel szemben. Borisz Akunyin könyvei félő, hogy Magyarországon éppen erre a sorsra fognak majd jutni, legalábbis azok szemében mindenképp, akik úgy vélik, a mai orosz irodalom, minthogy egykori fénykorát legfeljebb bajosan közelítheti meg, kizárólag ismételgetésekbe, anekdotázásba, s alapos körültekintéssel, avagy szilárd művészi alapvetéssel nem rendelkező alkotók komolytalan és összességében jelentéktelen számypróbáiba torkollva ütheti fel újra a fejét. Hogy beszédtémává lehet-e valaha is, vagy ha mégis, vajon miféle értékszempontok felől nézve a mai orosz irodalom, egyszerre megejtő és megkapó kérdés. Nyugodtan bevallhatjuk ugyanis, hogy az orosz „könnyűirodalomról" igen nehezen mondhatnánk bármilyen tekintetben is érdemlegeset. Ez elsősorban az orosz kultúra általában vett ismeretlenségével magyarázható hazánkban. Mindazonáltal Borisz Akunyin oroszországi helyzete sem egyértelmű teljesen, hiszen irodalmi vállalkozását, mint valamiféle csontot, többen is megrágottnak vélték, vagyis elintézett „ügy"-nek, miközben maga az író korántsem olyan egyszerű eset, ahogyan arra a sztárrá válásából következtethetni lehetne. Ha Akunyint egy hagymához hasonlítanánk, mondjuk a wittgensteini gondolat mentén haladva az ötlet apropójából kifolyólag, könnyen belátható, hogy a legmélyebb rétegek egyelőre érintetlenek, sőt már-már érintethetetlennek hatnak. Akunyint, ahogyan vállalkozását is, kritikusai előszeretettel mutatják be mint egy inautentikus gyakorlatot folytató személyt, minthogy bevallottan a tizenkilencedik századi orosz irodalom klasszikusainak művészetét adaptálja, valamint a korabeli angolszász krimikből is merít. Csakhogy Akunyinnak nem pusztán ennyi írható a számlájára, hanem ennél jóval több is. Egy magyarul is megjelent nyilatkozatában kerülni igyekezte az ellentmondásosságot írói tevékenységével kapcsolatosan, s munkáját, mint egy túlságosan komolyan nem veendő kísérletnek nevezte, persze nagyon is megfontolt irodalmárként járva el mindeközben. Irodalmi játéka épphogy a tudatosulás szerepét célozza meg a műértelmezés és a műélvezet mondhatni képlékeny viszonyában. E kulturális mozgás tétje abban is megadható, hogy a klasszikus orosz irodalmi hagyományok (pl. Dosztojevszkij, Tolsztoj, s e sorok írójának véleménye szerint a legtöbb esetben szinte a legapróbb részletekig visz- szaigazolható, behelyettesíthető és megfeleltethető módon Csehov írásaival) élővé lehetnek-e egyáltalán a hétköznapjaink során. Akunyin válasza igenlő, és stílusát, a már említett utánérzések miatt sokan ellentmondást nem tűrően utasították el, noha provokációja olyan vonás, amely a hagyományteremtők humanizmusával is párhuzamba állítható. Mindemellett azonban Akunyin a mai kor emberének megszólítója is. Mind intemacionális, mind pedig interdiszciplináris értelemben. Ez a törekvés, feltehetőleg az Orosz Eszme aktuális újrafogalmazása, illetve újrafogalmazódása. Az orosz irodalom klasszikus érvényének erejéről máskülönben nagyon is határozott nézeteket valló Akunyin különben két lábbal a földön járó alakja napjainknak, akinek nacionalizmusa is egy olyan stílusban nyer megfogalmazást, amitől talán még írói szándékainak félreértése is előnyös mozzanatként könyvelhető el. Talán nem is véletlen, hogy Borisz Akunyin nevéhez több krimisorozat is kötődik, amelyek értékéről épp a Fandorin-sorozat fényében érdemes összehasonlításokba bonyolódni (ti. Akunyin a maga által meghatározott besorolással élve „irodalmi", „félirodalmi" és „nem irodalmi" kategóriáiból az Érászt Petrovics-féle történetek a „félirodalmi"-t képviselik, amelyben keverednek a másik kettőre jellemző sajátosságok). Az Európa Kiadónál megjelent kötetek fordítását 109
