Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 12. szám - Nagy Gábor: A nemzeti közösség sorsértelmezése Baka István költészetében
A vers rendkívül gazdag hangzás- és ritmusvilága itt éri el tetőpontját, anaphorás szerkezetekkel, a cs és r hangok alliterációs szimbolikájával, az igék hullásképzetét erősítő anapesztusokkal. Baka azonban jó érzékkel nem a tetőponton zárja a verset, a nyitó strófával variatív keretet alkotó zárlattal a verset átható romlás, bomlás, rothadás folyamatjellegét emeli ki. Az Esős tavasz párverse, az Őszi esőzés, amely az előbbivel keretbe zárja a Farkasok órája ciklust, s mintegy inverze is a nyitó versnek, amennyiben az anapesztus helyett a fordított versláb, a daktilus lejtésére bízza a nagyjából hasonló közérzetet, kevésbé erőteljes, mert a kis városi pillanatképeket nem emeli szélesebb összefüggésbe. Találó azonban, ahogy az Esős tavasz utolsó, Szilágyi Domokos Bartók Amerikában című versével feleselő sorát - „De hiába ujul meg a nóta, / ami régi, se új" - más értelmezési síkra helyezi: míg az filozofikus sugallató, emez földhözragadtabb, ám a társadalmi folyamatok következményeit jól foglalja össze: „gennye fakadt ki a régi sebeknek, / s máris az új sebe fáj". Az irónia kevésbé keserű, játékosabb, szabadosabb formájával a Yorick-versekhez áll közelebb a Századvégi szonettek, különösen a második szonett. Mesei elemekből építkező metaforikával nyit, majd a „terülj-terülj asztal"-ról kiderül, hogy kocsma csupán, a magyarság mindent felélő és eltékozló mentalitásának metaforája: Zabáltuk hát, amíg tartott a készlet; tej-méz folyók és porka hó: cukor; a térkép volt az étlapunk, s komor főpincér állt hátunk mögött: a végzet. Miként a főpincér a fogyasztás végén, egyszer a jövendő is benyújtja a számlát, amit egy egész nemzetnek kell fizetnie sok évtizednyi kollektív felelőtlen dorbézolásért, tékozlásért, a jövőre nem tekintő mohóságért: „hazánkban nem éltünk, hanem föléltük azt; másképp fogalmazva: életterünk, életmódunk annyira csak a vegetatív szintig terjedt, hogy végül saját hazánkat zabáltuk föl."44 Ehhez ott volt csaléteknek „az Eszme": „Egérfogóban szalonna". De a felelősség mintha azóta sem tudatosult volna. A század és - metonimikusan - a század magyarsága a nemtörődömség legdurvább jelével vesz búcsút: „asztalt bont, feláll a jóllakott / század s búcsúzva szellent egy nagyot". 4.2 A hagyaték záradéka Baka István utolsó két kötetében a személyiség küzdelme a létért, léthez való jogáért válik meghatározóvá. A szembeszegülés a közelgő halállal a magyar líra József Attila utolsó versei óta legmegrázóbb vallomásos darabjait hívta életre. Ám még a November angyalához verseiben is nyílik rálátás a tágabb emberi közösség sorsproblémáira. A fölerősödő vallomásos jelleg és a környező világ mind erősebb profanizálódása45 háttérbe szorította a nemzeti identitást érintő kérdéseket, és amikor ezek mintegy visszatértek a Baka-lírába, akkor erősen módosult poétikával. Ráadásul az utolsó pillanatban: jól érzékelhető, hogy a költő tervezett egy olyan ciklust, ami e profanizálódott társadalom kis és nagy ügyeivel vetne számot, megírni azonban nem maradt ideje. Az Üzenet Új- Huligániából társtalansága is csak most, a Baka István művei. Versek kötet megjelenésekor (2003) vált semmivé, vagy pontosabban viszonylagossá: hisz az új kötetben közölt társa, a 44 Uo. 56 4-’ Fűzi László mutatott rá e szempontokra idézett művében, 92-93. 76
