Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 12. szám - Podmaniczky Szilárd: Agyagbuborék
De te meg akarod mutatni, hogy hideg fejjel mégy át a forró falon, s miközben kezed-lábad tőből lemarad, azt gondolod, ez a mutatvány lesz csakis a tiéd. Ezt tudod be annak. Ó, ó. Tévedsz. Nagyot. Ha már egyszer ennyi ész megadatott, legalább ravasz lehetnél egy picit. De majd elfelejtettem, te mondtad, nem tudsz olvasni magad körül. Hát igen, így valóban nehéz ravasznak lenned. És most akár össze is törhetsz, ripityára, ha úgy tetszik. Hiába, hogy vannak hetek, mikor bőven megérted, miért kell a világot támogatnod a harcban önmagad ellen, aztán pár nap, és elfelejted, másként érzel, és mégiscsak azt mondod: ugyan, világ! A világ és te, így gondolkodsz, és minden gondolatmeneted akkor ér valamit neked, ha úgy merülsz a világba, hogy közben ott lóg a kezedben ötszáz biztosítókötél. Erre persze azt mondod, hogy nem. Hanem, hogy nagyon nehezen találsz a világban olyan helyet, ahová alámerészkedj, és akkor lassú és körülményes vagy, szereted szóról szóra tudni, hogy jó helyen jársz, s ha már ott jársz, minél több élményt begyűjtenél. Munkád közben kispajtás vagy! Na, jó, így is lehet, de hát igazaink egymástól nem hazudnak el semmit. Hacsak nem azt, hogy elméd berendezkedésének foglya vagy. Azt mondod, hogy állat és ember között az a különbség, hogy az állat nem tud beszélni. És ez lényeges statisztikai különbség, amellyel egyben a többség által irányított demokrácia színvonalára is utalsz, és nem átallod kifejteni nézeted arról, hogy tehát a demokrácia nem más, mint irányított statisztikai tömegdiktatúra, amely mintegy az ösztönszerű fogyasztás szintjén a pénz erővonalain helyezkedik el, s rendeződik általa, és ha már így hiszed, azt sem felejted el, minél ostobább egy ország, annál több pénzt kell nyomni az államnak a statisztikailag nem szignifikáns kultúrába, jó esetben. Rossz esetben az ostobaság mobilitása élteti, és persze halasztja. De te tudod a legjobban, hogy ezeknek a mondatoknak egy fájrontos kézlegyintéssel el lehet törölni az igazságát, ezért nem is töröd magad szónoklatra, csak konstatálod, már megint visszhang nélkül maradt pár szó, amit kiböktél, amit oly ritkán más kibök, és unod és unod és rmod a világ efféle renyhe lustaságát, mellyel önvédelmét megszervezi. De valóban megszervezi? Hallucinálsz, szerintem. Csak úgy néz ki, tudatosság csak a részekben van, és ettől olyan, mintha az egész kifundált lenne, összeadódik egy nagyobb erőre, de a bomlás mindenütt kinyitja a héját. És akkor mégis, mire számítasz most, hogy mindezt így gondolod, így tudod jobb esetben? Valójában semmire nem számíthatsz, mert inkább bízhatsz a kimondás és hallgatás ritmusában, mint a bennük foglalt tartalmak jó- vagy rosszlétében. Arra számítsál csak, hogy most este van, holnapra reggel lesz, léptekkel találkozol, egy valósággal megint, szegénykém, és azt fogod hinni, egy szó, mint száz, a gondolkodással nem vagy előbbre. 19
