Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 12. szám - Tornai József: Versek

Legjobb, ha semmit se látunk, se hallunk, legjobb ha elhisszük: egy műremek kócsaggá fehéríti a varjút s egy kecske Lisztnél forróbban mekeg.

Nem akarom a kultúrát kidobni, de minek a gitár, az emlékmű a piacon, ha Giordano Brúnót is csak holmi ecetfa-máglyán égették meg, úgy tudom.

Szóval a költő' titka az, hogy kontár, a festőé, hogy a fejeken nem jut át, a zenészé, hogy fülén semmi hintái, a szobrászé, hogy eszik, mint a kő-kutyát.

Krétaraj z-halál

Megállította futókat a tavalyi aszály.

Elsápadt marathóni nyírfák a hegy sarkán és a kapunál. És holnap? Égbe-karcoló krétarajz-halál.

Marathón emlék, Szalay emlék

Kilenc előtt már a tengerparton.

Nem fürödtünk. Beszélgettünk és vörösbort ittunk a bár magas székein. Eszelős nyár a marathóni homokon. Sehol egy szál fű. Ez más titkot rejtett, mint az otthoni zöld, amit szemünkben őriztünk.

Hogy bírják ki az olaj- és leanderfák az áprilistól szeptemberig mindent kitikkasztó napot? Az asszonyok kenyeret, salátát tettek délben az asztalra. Napfoltos bőrrel a sátor fölé épített nádtető árnyékában.