Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 11. szám - Demény Péter: „Havas pillájú angyalok”

Máskor különös helyzeteket képzel el. Például azt, hogy egy fiatal tüzérhadnagy odaül mellé, megfogja a kezét, s a szemébe meredve suttogja: »Kisasszony, én egy óra múlva elesem az ütközetben. Legyen jó hozzám!«" (63.)

Nem véletlen, hogy Böske alakja túléli a regény legtöbb szereplőjét. A Kálmán- és Le- hár-operettek világát „emeli meg" az író, s az ábrázolást talán azért nem érezzük giccses- nek, mert a nyomor véresen valódi, egyáltalán nem díszlet csupán.

Az el nem nyert éden fájdalma

Az ábrázolás szüntelenül a nyomor és az álmodozás között viliódzik: Vinczéék elképesztő nyomorának ellentéte Béla részéről a szüntelen kitömi vágyás a „találmányok" révén; ami Erzsikét illeti, ő apja alakját növeszti fel, s azt reméli, egyszer megmentőként jön el érte; Hektor különböző kolozsvári kocsmákban pincérkedik, de egyébről sem beszél, mint hogy nyáron aztán... Szinte mindegyik szereplőnek van egy féltve őrzött álma vagy vágya: Dondos, a hatalmas fuvaros például tisztességesebbnek, tisztábbnak érzi magát, mint szörnyű családját, s nem véletlen, hogy akkor lesz öngyilkos, amikor Bunda Rózsi törvényszékre megy, ahol azt állítja, férje „felcsinálta" Csipukát, s a többiek mind az asz- szony mellett tanúskodnak. Az az írói módszer ez, amelyet Hankiss Elemér A népdaltól az abszurd drámáig című tanulmányában síkváltásnak nevezett, s többek között egy Balzac- idézettel, Eugénie Grandet jellemzésével illusztrált:

„Hatalmas, férfias feje volt, de homloka finom, akárcsak Pheidias Jupiteréé... Kerek arca valamikor üdén rózsállott, vonásait azonban eldurvította a himlő. A betegség kíméletes volt ugyan, nem nagyon hagyott rajta nyomokat, de bőrének bársonyosságát tönkretette. Hanem azért bőre mégis olyan gyönge és finom maradt, hogy még a tiszta anyai csók is piros foltot hagyott rajta. Orra kissé vaskosabb volt a kelleténél, de jól illett élénkpiros ajkához..."

Hankiss akkurátusán megjelöli az ellentétes kötőszavakat, aláhúzza azokat a részleteket, amelyek erős hatást keltenek az olvasóban, plusz vagy mínusz jelet tesz a pozitív, illetve negatív jelzők vagy félmondatok alá, s mielőtt Balzacot idézné, megjegyzi: „...nemcsak a regény nyelvében, hanem kompozíciójában, meseszövésében, vagyis nem nyelvi struktúráiban is sok ismétlő mechanizmus mutatható ki". Éppen ezekre a nem nyelvi struktúrákra irányítanám a figyelmet: Bálint Tibor nagyon finoman és nagyon hatásosan bánik velük. A részletek olykor elég távol vannak egymástól, mégis érezhető a közöttük levő éles ellentét - más eszközök mellett ez teremti meg a Zokogó majom utolérhetetlen hangulatát. Ez a hangulat sokat köszönhet Krúdynak - legpontosabban talán Márai Szindbád hazamegy-beli soraival fejezhetjük ki a rokonságot: ,,[a boldogság] mintha rögtön, a megvalósulás pillanatában már az emléke lenne valaminek." A két világ, Krúdy és Márai, illetve Bálint Tibor világa között „csupán" annyi a különbség, hogy az előbbiek szereplői még éltek a boldogságban, s volt mit elveszíteniük - az utóbbi alakjainak csak az ábrándozás jutott.

Abban a sötét és ellentmondásos korban, melyben a regény született, s melyben a jól megszervezett nyomor és bezártság ellenére vagy miatt a legszegényebbek is tudtak áldozni a könyvre, érthető, hogy óriási sikere volt egy olyan műnek, mely ennyire érzékenyen és érzékletesen írja le az alul levők fájdalmas ábrándjait.

111