Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 11. szám - Fekete J. József: „Miért újra Ulysses?”

Sőtér István nevetséges intermezzónak találta a Kerényi-vitát, midőn a Múzsák testamentumáról írt bírálatot, de végül az ő mérlege is Szentkuthy oldalára billent: „Mulatságos olvasmány a kötet függelékében a Kerényi Károllyal folytatott vita. Az érzékeny ókortudós ügyvédileg szólítja fel Illyés Gyula és Schöpflin Aladár »szerkesztő urakat« egy »helyreigazító nyilatkozat« közlésére, melyet az említett jogász az 1914. évi XIV., te. 20 §-ra hivatkozva »származtat át«. Ebben a válaszban Kerényi Károly szerint Szentkuthy »már közvetlenül is bevallotta, hogy nem rendelkezik az ókortudomány és vallástörténet területén még egy elsőéves egyetemi hallgató szellemi kellékeivel sem«. Ennek a gazdag kötetnek elolvasása arról győz meg, hogy ebben az ágazatban, és még egyéb területeken is ezekkel a »szellemi kellékekkel« igenis: rendelkezik. Sőt!"20

A Prae megjelenése óta rejtőzködött olvasói elől Szentkuthy Miklós, természetesen az általa teremtett sajátos világon belül, ahol minden egyben önmaga ellentétét is jelenti; így az álarcok és kosztümök mögötti rejtőzködés sem egyéb, mint egyfajta kitárulkozás. Több mint fél századon át tartott ez az irodalmi közönség előtti önmutogatás, a mű és az alkotó egymásból való táplálkozásának feltárása, ami olyannyira nyilvánvaló Szentkuthy regényeinek témájában, stílusában és alkotói módszerében egyaránt. Ezek a művek - nem győzöm elégszer hangsúlyozni - az olvasó „szeme láttára" készülnek. A szerző kedve szerint válogat a témák és történetek között, illusztrálja és kommentálja őket, visszakanyarodik a narrációban, és az egyik asszociációról a másikra ugorván halad - mindennek ellenére - a precíz mértékkel megtervezett témasoron. A szövegen belül így egymással szembe kerül a rend és a rendetlenség, a szabály és a szabálytalanság, hatalmas teret adván a véletlenszerűségnek, ami Szentkuthy prózaírásában szövegszervező elemként kap szerepet. így valósította meg művészi célját, amit 1939-ben, természetesen Szent- kuthy-modorban a következőképpen fogalmazott meg: „Művészi cél? Nincsenek művészi céljaim. Szervezetem van, életkényszerem, szemek, fülek, idegek belső kész végzete, és ugyanakkor tiszta intelligencia, csillogó, bő rajzú raison, mint egy óriási spanyol hajtű, mely a tarkó tájáról emelkedik arab cirkalmaival a hajfürtök latin vihara fölé. Hogy vallásalapító temperamentum vagyok-e vagy művészi? Mit érdekel engem? Tudom, hogy a valóság nagy-nagy izgalom, tudom, hogy én atlantikus mámorú szívvel és Euk- leidész-világosságú aggyal járok a valóság szenzáció-paradicsomában, s végül, harmadik axiómaképpen tudom, hogy a valóság és a szenvedélyes-értelmes egyéniségem között valami kapcsolatot kell teremtenem a magam megmentésére, narkotizálására. Hogy ez a viszony aztán matézis vagy opera, vallás vagy filozófia, idegbetegség vagy hallucináló gyávaság - oly bagatell kérdések a három princípium mellett, hogy még felemlíteni is nevetséges."21

A világ az ismeretek ezreiből és a benyomások milliárdjaiból áll össze; szándéka szerint ezt a világot kívánta - teljességében - ábrázolni Szentkuthy. A folytonosan ismételt ars poeticájában az egyetemesség vágyát fogalmazta meg, egy olyan homogén tudást célozva, amelyben az ismeretek nem állnak egymáshoz viszonyított hierarchikus rendben, de ennek ellenére ábrázolni képesek a totalitást, hiszen az ismeretekben minden dolog jelen van, és mindegyiknek az a feladata, hogy elvezessen egy másik dologhoz. Regényeinek a leggyakoribb formája (saját megnevezése szerint) a „naplóanarchia" (mi lehet ennél személyesebb, magamutogatóbb?), ami terebélyes asszociáció-tenyészetet sűrít lezár- hatatlanul magába. Műveit regényeknek nevezzük, ez a műfajelméleti meghatározás illik rájuk a leginkább, de a szerző elveti az irodalmi alkotások műfajokra történő felosz20 Sőtér István: Neuraszténiás nosztalgiák. Szentkuthy Miklós: Múzsák testamentuma. Kritika, 1986/3.

21 Fekete reneszánsz. 189-190. o.

104