Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 11. szám - Fekete J. József: „Miért újra Ulysses?”

a teremtő nyugtalanság". Szinte szóról szóra azt hozta fel Kerényi professzor védelmére, amit Szentkuthy oly széles és határozott gesztussal lesöpört az asztalról, a romantikus ájulatot, a szellemtörténeti elvakultságot, a jelenségeknek alapfogalmakra és ellentétpárokra való levezetését, sablonizáló dobozolását újszerűségként, tudományosságként és az antik kor iránti érdeklődés felkeltéseként értelmezte. Szentkuthy tanulmányából pedig egyetlen mondatot tartott csupán elfogadhatónak, azt, hogy Kerényi előadásai és művei „ihletforrás és izgatószer lehet azoknak, akik el akarnak indulni Hellász útjain".

Devecseri Gábor a Magyar Csillag ugyanebben az 1941. decemberi számában szólalt fel Kerényi európai gondolkodása és gondolkodásra késztetése mellett, ugyanúgy elvitatva Szentkuthytól a tárgyhoz való hozzáértést, mint Szerb Antal. Devecseri már nem csupán Szentkuthy szemléletét vette bírálat alá, hanem a tanulmányban leírt mondatait, és annak a feltételezésének is hangot adott, hogy a bíráló nem is olvasta el rendesen Kerényi könyvét, és igyekezett legalább akkora hévvel riposztozni, mint amilyen elvszerű tiszteletlenséggel bánt el Szentkuthy Kerényi módszerének rémuralmával. A támadóból lett támadott természetesen nem maradt adós a válasszal, aminek a Csillag szerkesztősége Szerb és Devecseri vitacikke mellett adott helyet.16 *

Szentkuthy ebben az írásában magától értetődőként nyomatékosította, hogy bölcseleti és történettudományi alapelvek ügyében igenis illetékes, legalábbis a kritikaírás erejéig, és azt is ismételten hangsúlyozta, hogy a bírálata nem lett volna annyira éles hangú, ha a szóban forgó kötet nem egy elméleti alapvetés szándékával íródott volna, hanem inkább az ismeretterjesztés céljával kalauzolt volna Hellászba. Újfent bírálta Kerényi neurotikus retorikáját, egyfelől, mert az valahol a tudományosság és a szépíróság határmezsgyéjén tévelyeg, másfelől meg olyan tényeket foglal egzaltált ovációkba, amelyek közismertségük folytán nem érdemlik meg ezt a lelkendezést. Kerényit is azok a szerzők közé utasította, akik a tudományos szándék és a művészi törekvés között eleve nem emelnek magas válaszfalat, és így, ha művük irodalmi kvalitását éri bírálat, a tudományos céllal védekeznek, ha pedig a tudományosság sántít náluk, a szépliteratúrai szándékukra hivatkoznak. Magvasan összefoglalta a válaszban a tanulmányában kifejtetteket, például, hogy ami nagyszerű lehet mint költészet, az tudományként abszurdum, hogy „művészet és a művészet utáni (bevallott vagy titkolt) honvágy között abszolút a szakadék", valamint „ha egy tudós magától értetődő és rég megszokott igazságként kezel egy százéves alapelvet - kinek jutna eszébe ezt bírálni? De nem hívja-e ki a kritikát az, aki ezt a felfedezés pubertáskori lármájával csinálja?". Szerb Antalnak címezve ismét összefoglalta, hogy azok a szellemtörténeti fogalmak, amelyekre Kerényi visszavezeti a mitológiai részleteket, mint a „Gestalt", „morphologische Einheit", „Schicksaltypus", „transhistorische Seelenform", meg a Frobeniustól kölcsönzött „Ergriffenheit" nem természettudományos, sem tudományos alaptörvények vagy alapfogalmak, hanem nagyképű leegyszerűsítések, az örök ellentétpárokra való visszavezetések pedig nem egyebek, mint banalitások. Megfogalmazta ideális tudományos módszertanát is, amiben nem nehéz felismerni saját alkotói programjának és az Orpheus-sorozat, sőt világlátása alapelvének visszatükröződését, miszerint nincs változás, de végtelen a változat: „Tudományprogramunk tehát lehet-e más: csak pár lapnyi alapelv - de száz meg száz kötet egyéni változatú tény gazdagságának elemzése. Ónkényes dolog, sőt szellemi öngyilkosság csak az »alaptörvényre« szorí16 Szentkuthy a Múzsák testamentuma című kötetében (Magvető Kiadó. Budapest, 1985) az összegyűjtött tanulmányok, cikkek, bírálatok között nem csupán A mítosz mítosza című tanulmányát adta közre, hanem függelékben közölte a vita teljes anyagát, ami ugyancsak teljességében megtalálható a Rugási Gyula válogatásában megjelent A mítosz mítosza (Nap Kiadó. Budapest, 2001) című kötetben.

102