Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 1. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT TÓTH MENYHÉRT - Borzák Tibor: Zöld lábú lovak
zettünk. Különben Menyus nehezen vált meg a képeitől, legszívesebben mindet megtartotta volna. És nem engedett be akárkit a lakásába, messziről kiszúrta a rossz szándékú embereket. De néha könnyelmű volt. Az alkotóházban időnként illetéktelen személyek akartak hozzájutni Tóth Menyhért műveihez. Egyszer el is csaltak tőle három festményt azzal, hogy a Délmagyarország szerkesztőségének tanácstermét díszítenék vele, persze szélhámosok voltak, rendőrségi ügy lett belőle, máskor pedig a Petőfi Népe fotósának adta ki valaki magát, és reprodukciókat akart készíteni, de róla is kiderült, hogy semmi köze a megyei laphoz. Menyustól régebben is vásároltak képet, hogy úgy mondjam, bagóért. Volt, aki például egy pár cipőt adott két festményért, mások ötven-hatvan forintot fizettek érte. Az egyik kiállításon kinéztem a lányomnak a Csók anyu című képet, de valaki elvitte az orrom elől. A Zöld lábú lovak is tetszett, arra meg egy hajósi óvónő tartott igényt, de hosszú ideig nem jelentkezett, így lehetett végül az enyém. Életművének jelentős részét 1974-ben hagyta a megyére, havi ösztöndíjat kapott érte. Menyus barátom nagy magaslatokba jutott el, csak helyben nem tudott felemelkedni, pedig nagyon szerette Miskét, mindenhol hangoztatta, hogy honnan jött. Már főiskolásként visszavágyott, aztán később is, mikor Pestre költözött. Halála előtt nem sokkal meglátogattuk a nejemmel a kórházban, kérlelt bennünket, hogy hozzuk haza, Miskén szeretne meghalni. De a professzor már nem engedte. Menyust a budapesti Farkasréti temetőben temettük el, de nem a művészparcellába. Ezt többen kifogásoltuk és megszerveztük a hazahozatalát. Persze nem volt zökkenőmentes, de Bánszky Pál és Gajdócsi István sok mindenben segített. Az a lényeg, hogy Menyus közel a szüleihez, miskei földben pihen, Angélával együtt. Emlékére készítettem egy plakettet, és több verset is írtam hozzá. íme az egyik: Ma csodaszép volt minden Fehérbe borult a táj éppen Én Reád emlékeztem Kinn a sírkert hidegében Sírod előtt megállva Becsukott szemmel Téged látva A fehér hóban lépkedtem Koszorúmat sírodra tettem Január másodikán Megszülettél messzetájt De itt pihensz a miskei földben Apád, anyád közelében Öt éve elmentél tőlünk Egy jobb honba, hol el nem érünk De itt hagytad műveidet Kincsedet, szívedet Emlékezik Rád a falu Sírod előtt fejet hajtanak a nagyok is Bár Te mindig gyerek voltál Emlékünkben mégis nagy maradtál 113
