Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11. szám - Tandori Dezső: Sors, undercover haver!
szellem... ah, nem, az ily szellem az a korszellem, és az operatívok ennek emberei. Kész, elég. Felderítenem csak egyet kell: Totyi madaram (az utolsó veréb, vele összedől az életem, ha ő meghal, erről még mindjárt) hollétét, rá ne lépjek, az egyik ajtó behúzásával a másik ajtót úgy ne lendítsem (máris elhárítás!), hogy beszorítja a kíváncsi fejét... Ebből is elég. Minden egyéb, de a közvetlen környezetben, az úgynevezett irodalmi életben, a munkaadókkal stb.: csak „elderítés-felhárítás". Ahogy ezt is sokadjára írom itt. Deríteni: tisztítani, ülepíteni. De „el"? Az nem az ellenkezője? Mint a felhomályosítani? Kicsit. És a „felhárítás" elintézés-e, vagy csak a... sorsra fogjuk rá akkor? „Fel"? Az égre?! Na, szóval ez így van itt szekularizálva, s nem kell mumusoknak maradniok e fogalmaknak, még annyi sincs, hogy víz kontra nehézvíz. A Kocsis-hasonlat egyszerű. Magam nem azért mondok „egy litániát" a „forte" helyett, hogy elderítsem a dolgot, hanem mert sokszor írtam „forte"-t (hasonlat), de senki se reagált, sőt, mintha zenekar se lett volna jelen. Különbség, máris! (Totyi a nyakamat dolgozza meg, a barátkozás a verébbel - ha szokatlan életünk egyik partnere a veréb; na ja, a közönség lenne a másik, a közel állók a harmadik, csak a sorsot nem vonnám be... sors, nyiss magadnak tért, osztán eriggy a francba... de ez is elnagyolás; kezem zsibbad negyven év gépelősdije után, vagyis hogy a mutatóujjammal verem a billentyűket, iszonyú sebességgel, de három ujjam görcsösen be van hajtva. Közeli mondás: „A te görcsössé- ged". Ld. szokatlan élet. Mindkettő teljesen igaz. Még az sincs, hogy „csak". Kocsis úr, ugye itt valami leheletnyi van, ami „jaj" van, igen? Most ha ilyen „totyiságokat" mondok, na még a Szpéró elmegy, megszokták, tudják, az valami szent, és Musil, Karl Kraus, Bernhard etc. a megmondhatója, mennyire ilyen a közönség! hát arra jön az, amit a különben nem jeltelen irodalmár mondott: „Bulmárjait nem értjük", na ja, de ha megmarad a T. úr szépen a „helyedre" helyén, akkor a helyén van, ott meg is lehet. Ergo a totyiságok, a kézzsibbadások, a részletek és kicsiségek: nem minősülnek élet-halál-határa dolgoknak... jó, hát ne is.) * Nem tudom, a boldog családokról mondta-e Tolsztoj, amit esetleg mégis a boldogtalan (nem boldog) családokról mondott, hol van egyformaság, imalom szentül, hol a változatosság, a borzadály. Nos. Ha rendben volna szénám, netán muskátlival is megtűzdelve, a közönséggel, az irodalmi szakmával, hát körtáncot lejtenénk akár a linzi főtér májusfája alatt is, s mélyedésekbe is kitűzködnénk az építők ama koszorús bökőjét, mit tetőkre szokás, hogy megvan a lényeg, a ház, minimum a váz. Örvendjünk mindnyájan - örüljünk egymásnak, kiválóak vagyunk, a siker igazol minket. A sikerrel semmi bajom, iménti szavaim is ezt fejezik ki. Teljesen bele lehet szokni, nyilván, s az úgy élhető élet lesz evidens. A sors el ne mossa! Akkor a sors nem is undercover haver, hanem parola, terebélymosoly, gyakorlat. Matéria. 46
