Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11. szám - Csehy Zoltán: Hecatelegium (versciklus)
Segélykérő episztola Antonio Panormitához létünk nagy kérdéseiről Ausoniában akad tán más, aki érti a dürgést, él-e, ki létünk nagy titkait ismeri jól? Hátrál vissza Apolló meglátván a te tollad, mert, költő', lyrád s lágy kitharád dala szent. Csak te lehetsz, te, Panormita, szétvet a gond most, mert Cypris rejtvényt tett le elém, s ez a vég. „Fejtsd meg, vagy - kacagott - lompos lőcsöd sose áll föl, és fél verssort sem súgnak a Pieridák!" Hány-vet a képzelgés, szótárhegy nőtt a szobámban, öngyilkos lett már két akadémikus is. Halld, mi a rejtvény, s oldd meg drága poéta, ha bírod, lankadozó pöccsel várom az üdvözülést! Egyetlen kakas is száz tyúkot gyűr le, ha épp kell, egymaga éppen elég, győzi a száz menetet, s száz Priapus sem elég ronggyá bunkózni egy asszonyt, egy nő sincs, aki már unja az élvezetet. Bezzeg, légyen bár legszebb szűzlánycomb nyitva előtte, villanjon hamvas szőre-barackja elő, oly sok az egy lány is, ha a seggbedugó fiukért ég, s hogyha ezer fickót tömne, se lenne elég. Honnan e tarka gyönyör, mért hogy mételyzi a lelket? Fejtsd meg, s mirtuszból nyer koszorút a fejed! Lám, Cytherea ilyen sok rejtvénnyel gyötör egyre, s válasz híján, jaj, hagyhatom el csapatát! Ó, Antoniusom, te örök verseddel örülhetsz, híred örökké tart, századokon ragyog át! Panormita válaszverse, melyben megoldja a világtörténelem fenn előadott nagy rejtélyét Büszke Venus rejtvényeit én sokszor kibogoztam, ámde amit most küldsz, ritka velős, bonyolult. Ősi Prométheusz csente az égből földre a lángot, s míg pár gally ropogott, félt megijedve a nő. „Próbáljam lepisilni? A vész úgy tán kialudna..." - vélte a combja közé nyalt be epedve a láng. „Olts már el!" - kiabálta futosva az ostoba hímnek, 41
