Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 11. szám - Papp Tibor: A varrónő

nét és formáját változtató virág, melynek szirmai vacsora után lehullanak. Kedvelte a rövid szűk szoknyákat, melyek úgy átvették feszülő combjainak a vonalát, mintha anyaguk is a női test tartozéka lenne. Olivér tiszteletére horgolt magának egy piros-fehér-zöld ruhát, melyen a vékony színcsíkok kígyóként kanyarogtak, körbeszaladtak a mellein, lefutottak a combjaihoz és kokárdát formáltak a köldöke körül.

Ella barátnője, Bamby, a habkönnyű rajztanámő, aki az iskolán kívül szabad óráiban tálakra, hamutartókra és egyéb díszítőelemként használatos tárgyakra vitt fel magas hőfokon látványos színekké égő festékeket, melyeknek valódi árnyalata csak azután mutatkozott meg, miután villanykemencéjében a tárgyakat kiégette, az életben is igyekezett előrelátó lenni, s ezt megosztotta Ellával, akihez gyakran beugrott, a postai találkozás után is volt nála, s akkor mondta Ellának, hogyha a fiatalember is akarja, lesz ebből még több is. Tudott a viszonyukról, amit úgy fogadott el, mint tárgyi valóságot, azaz tudomásul vette, hogy van, sőt, rövid idő után Olivért olyannyira a barátság bútorának tekintette, hogy amikor valami Ella-féle ruhakészítményt próbált fel, megilletődés nélkül vetkőzött le előtte bugyira-melltartóra. A férfiakkal a viszonya nagyon hasonlított Elláéhoz, bizonyára ez is belejátszott abba, hogy szoros barátság alakult ki közöttük. Ővele történt meg, mesélte Ella Olivérnek, hogy Liége-ben, egy kiesőnek tűnő utcán egy autóban szeretkezett valakivel, de nem jutottak messzire, mert észrevették őket a rendőrök. Ezek után mérgében azt mondta a férfinek, menjenek le egy mélygarázsba, ott legfeljebb bámészkodók vannak, de azok őt nem zavarják.

Midőn az idő már melegebbre fordult, Ella és Olivér elmentek kirándulni, busszal, egy közeli faluba, melyet erdőség vesz körül, s ott gyalog nekivágtak a természetnek. Egy órányi erdei séta után találtak egy eldugott tisztást, melyet bokrok fala vett körül, elzárva a napsütötte részt a külvilágtól. Plédjüket egy bokor tövébe terítették le, s Ella ott rögtön, még az elemózsia megbontása előtt elölgombolós ruháját kinyitotta, s magára húzta Olivért. Amikor a nap delelőre ért, elköltötték az ebédjüket, egy kicsit aludtak rá, majd magasröptű vélekedésbe kezdtek Vintilla Horia Isten száműzetésben született című regényéről, melyet Ella akkor fejezett be, Olivér már korábban olvasta, s melyből Olivér történelmi tanulságokat igyekezett levonni, különösen sajnálva, hogy bármilyen ügyesen leplezi a szerző, ezzel a művével a minden tudományos hátteret nélkülöző dáco- román elméletet igyekszik támogatni. Aztán megint összeborultak. A kirándulás estére jócskán kifárasztotta őket, ami azt eredményezte, hogy amikor Herve- ben leszálltak a buszról, elbúcsúztak egymástól, s ki-ki hazament. Madame Lulu megszagolt valamit, rá is kérdezett: mintha magának lenne valakije, mondja, idevalósi? Olivér kitérő választ adott, amire azt a feleletet kapta: ne féljen, úgyis megtudom.

Közeledett a nyár, a vakáció ideje, Olivér úgy érezte, megismerte Ellát, akinek gyémántozott takaróul a csillagos eget leszakította volna az égről, úgy érezte, már becserkészte testi és lelki tájainak szinte minden mezejét, bokros ligetét, árnyékos szurdokát. Tudta, mikor nevet őszintén, mikor kényszerűségből, mikor és miért hallgat el valamit, miért nem jár el gyónni, annak ellenére, hogy lelkét körbeszövik katolikus hitének félelmei, elhitte neki, hogy

25