Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 11. szám - Papp Tibor: A varrónő

tanulnia, de ezt az ábrándot elhessegette ébren álmodott álmaiból. Ami a szerelmet illeti, hát, nem hagyott ott senkit, mert éppen üresjáratban volt. Madame Luluval nagyon jól megértik egymást, olyan a viszonyuk, mint amilyen egy öreg nagynéni és egy unokaöcs között alakulhat ki. Persze, hogy szóba jött ő is, de Madame Lulu csak szépet és jót mondott róla, sőt, olyannyira felcsigázta az érdeklődését, hogy akkor is igyekezett volna közelébe kerülni, ha nincs ez a párnahuzatot kézbesítő feladata. Két mondat között tekintetével hol Ellát, telt combjait, dús szőke haját, rengő farát, hol a falat pásztázta, ahol hímzett térítők, stólák, mintás párnahuzatok voltak láthatók. Nem volt különösebben híve az efféle dísztárgyaknak, de Ella munkáiban volt valami rendhagyó, s ez levette a lábáról: Ella a mértani motívumokat szerette, a rácsokat, a kockában kiterített színes lapot középen összefogó sötét csillagot, melyben kerek bimbócska a középpont, az amerikai kaktuszként fává szétágazó sárga csíkokat, a halványkék rombuszokat, az ismétlődő szerényen színezett négyzeteket, s ezeket törte meg egy- egy virággal, kacskaringós levéllel.

Ella kifejtette, ő nem tartja művésznek magát, amit csinál, az egy érzékeny, lelkiismeretes mesterember munkája.

— Mestermunkája, tette hozzá Olivér.

— Talán abban különbözik másokétól, amit csinálok, magyarázta, hogy igyekszem mindig valami újat becsempészni a díszítőelemek közé. Egy váratlan színt, egy szokatlanul futó girlandot, vagy egy kitalált virágot, amit oda pottyantok, ahol rózsát vár a néző. Olyan megrendelést nem szívesen fogadok el, amelyikben a kuncsaft kiköti, hogy hol, mi és milyen legyen. De azért nyitott vagyok, ha talál valami érdekes mintát, valamit, ami kilóg a sorból, ossza meg velem, boldog lennék, ha egy maga által hozott rajzról dolgozhatnék.

— Kedves Ella, ez nem az én területem, de megígérem magának, hogy ezentúl erre is figyelni fogok.

Utoljára anyjával járt varrónőnél, Debrecenben, még gimnazista korában, az ötvenes évek elején, de nem sokáig volt bent a műhelyben, bár nagyon tetszett neki az asztalon heverő selyemcafatokból áradó fény, a stelázsira dobott, mellekkel, combokkal ki nem töltött félkész ruhák hanyag városi eleganciája, mert az előttük érkezett csinos hölgy próbálni akart, s őt, az éretlen kamaszt, legnagyobb bánatára, ki tessékelték. Anyját várva az utcán ácsorgott, ahol a szomszédban működő elegáns vendéglő látogatói foglalták le a figyelmét: elsőnek a selyemszegélyű kalapot viselő, majdnem kétméteres fontos ember, akinek egy erős parfümillatba burkolózott, kicicomázott, reszketeg őzgidalábait táncosán szedegető nő csüngött 3 karján, aztán két korosabb, de jól öltözött, fehér kesztyűs, krokodilbőr ridikült lóbáló városi asszonyság következett, mindketten frissen kibodorított hajjal, mintha most jönnének a fodrásztól, szintén a vendéglőbe igyekezett három hangoskodó, nagyokat röhögő futballista, akiket a Loki-pá- lyáról látásból ismert/ aztán jó húsban lévő, hasukra feszülő egyenruhában pá- váskodó orosz tisztek következtek, négyen-öten egy kupacban, akik a szovjet birodalomba nemrég bekebelezett kolónia elégedett mosolyú uraiként, hatalmuk tudatát sugározva, Debrecenben töltik le az impérium szolgálatának szentelt katonaidejüket. Máshol is előfordulnak a városban, egyesével, kettesével, napköz20