Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 11. szám - Papp Tibor: A varrónő
- Hogyne! A Charlemagne-ba.- Nagyon drága hely.- Csak addig nyújtózkodom, ameddig a takaróm ér. Az utcára érve azt hitte, elfelejti Madame Lulu intelmét, és elfelejti a teát meg a süteményeket is. A szivacsos levegő hideg volt és vizes, nem csepegett semmi, de minden telítve volt nedvességgel. A varrónőhöz igyekezett, akivel az idei földszaggal illatosított tavasz érkeztén, midőn a rügyeket még jócskán harapdál- ta a dér, a postán ismerkedett meg, ahol a pénztárablak előtt, bokáig érő drapp teveszőr nagykabátja bő ujját fel-felhúzogatva, tétován ügyetlenkedett, és karja folyondáros mozgásából ítélve szégyenkezett is, mert nem volt nála aprópénz, de nem volt a citromsárgán őszülő postáskisasszonynál sem. Végül ő segítette ki őket. Ella görögös asszonyarca liliomfehéren világított barna árnyékokat vibráló szőke haja alatt, mely hátul egyetlen vastag copfban lógott a gerincére. Az alagútra emlékeztető hosszú postai folyosó gyér fényében úgy mosolygott, csillogott, mint egy aranytányér játszi fénye a gyertyákkal megvilágított asztalon. Kicsordult a tekintetéből, hogy őszinte kíváncsiság ül a szemében, hogy az érett nőket felületesnek skatulyázó köznapi hiedelemmel homlokegyenest ellenkezően valamilyen egzisztenciális megrendüléssel hadakozik. Kifelé jövet Ella még egyszer megköszönte a segítséget, kellemes dallamú hálálkodása duzzadt ajkainak széles mólói között úszott ki a szájából, és mosolyogva jegyezte meg: magával még sose találkoztam.- Hol is találkozhattunk volna... válaszolta neki, többszörösen nem idevalósi vagyok. Az arcáról rögtön látta, hogy ezt nem fogja elfelejteni. Liége-ben vagyok egyetemista, ide Herve-be gyakorlatra járok a kutatóintézetbe, de ha ehhez hozzáteszem, hogy pár évvel ezelőtt még Magyarországon laktam, ahol Belgiumról az iskolai anyagon kívül többnyire semmit nem tudtunk, akkor egyszerű hétköznapi igazsággá szelídül a többszörösen nem idevalósi. Ha most megkérdezné, hogy nős, valójában hova valósi, azt kellene válaszolnom, hogy sehova valósi. Persze, ez így nem igaz. Menekülésem után Liége-ben horgonyoztam le.- Maga a forradalom után jött el?- 56-ban.- Örülök, hogy találkoztunk. Rövidke beszélgetésük az utca másik oldaláig tartott, aztán egyikőjük jobbra, a másik balra ment. Már kezdte elfelejteni Ellát, amikor egy májusi meleg délutánon Madame Lulu, anélkül, hogy tudta volna, hogy ezúttal kerítőnő szerepet játszik, ami kitűnően passzolt segítőkész karakteréhez, megkérdezte tőle, elvinné-e a kis pámahuzatanyagot Frankelnéhez, a varrónőhöz, aki az Avenue Reine Astrideon lakik. Végigmegy a rue Leclercq-en, aztán balra fordul, a 22-es szám a túloldalon van. Frankelné a szó hagyományos értelmében csak félig varrónő, ideje másik felében stikkel, térítőkét, párnahuzatokat, blúzokat és miegyebet mintával hímez ki. Néhány éve vált el az állomásfőnöktől. Sokféle pletyka kevereg róla, de nagyon kedves asszony, biztos meg fogja kínálni teával vagy kávéval. Olivér elvállalta a feladatot, azzal a Madame Lulunak fel nem tárt hátsó gondolattal, hogy hazafelé benéz a Charlemagne-ba. Könnyen megtalálta az adott 18
