Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 10. szám - Ember az erőterekben

- A miniszterhelyettes nem lesz bolond, hogy ilyen utasítást írásba adjon!- Ahogy mondod. Na, újra jött Gy. elvtárs, hogy egy geofizikus hallgatónk a társával vasárnap délelőtt valamilyen egyház nevében agitált. A Rákóczi úton pechükre éppen egy veterán elvtárshoz csöngettek be, aki igazoltatta őket, majd följelentette. - Ki kell rúgni a fiút - így Gy. elvtárs. Kipróbáltam rajta a Király Tibortól tanultakat. Aztán még rátettem egy lapáttal: - Gy. elvtárs, mielőtt mindezt elmondanád Polinszkynak, hallgasd meg a tanácsomat. Ennek a fiúnak híres sakk-nagymester az apja. Tudod jól, hogy Kádár elvtárs mennyire szereti a sakkot. Ellátogat a Sakkszövetségbe, elbeszélget a vezető nagymesterekkel. Csak nem gondolod, hogy a fiú édesapja nem tesz panaszt neki, s akkor majd téged rúgnak ki. - Ne bolondozz, ő a B. nagymester fia? Akkor ne tegyél semmit! Nem mondtam neki, hogy amúgy sem tettem volna. A fiú elvégezte az egyetemet, jó geofizikus vált belőle.- Karcsi bácsi, hogyan is volt az a történet Jevtusenko kedvesének a csizmájával?- Ha már tudsz róla, ezt még elmesélem. Baross Gábor, az ELTE művészeti vezetője remek fickó, kórust szervezett, működtette az Egyetemi Színpadot. Jött hozzám, hogy a fiatalok nagyon szeretnék meghívni az Egyetemi Színpadra Jevtusenkót, fellépésének díját az egyetemnek kellene állnia. Jevtusenko igazi fenegyerek volt. A sztálinizmus idején formabontó ellenzéki verseket írogatott, a fiatalság bálványozta.- Jó, hívjátok meg, fizetünk neki - mondtam Barossnak. Akkoriban a tanszékek külső ipari megbízásokat teljesíthettek, úgynevezett KK-munkát végezhettek. Az ebből befolyt pénz egy része az egyetem központi költségvetésébe került. Annak öt százalékával a rektor szabadon rendelkezhetett, kulturális célokra fordíthatta. Ortutay Gyula, aki Sőtér előtt volt a rektor, egyszer így tanítgatott: „Abból az öt százalékból mindenre fizethetsz, csak kurvákra nem!" Ezt megjegyeztem. Eszembe is jutott Tutus megjegyzése, amikor Baross megkeresett, de hát egy költő fellépése mégiscsak más dolog.

Megérkezett Jevtusenko, a szállodában szeretőt is fogadott, ebből nem csinált titkot. Megint jött Baross. Egy csizmáról hozott számlát, amit Jevtusenko vett a nőnek. Olyan térd fölé érő bőrcsizmát. Fizessük ki a kulturális alapból. - Elment az eszed! Hogyan gondolod ezt? - korholtam. - Pedig már odaadtuk neki a pénzt - szomorkodott. Mit tegyünk, töprengtem. Aztán eszembe jutott János bácsi. Az öregúr a Rektori Hivatalban dolgozott, igazi jó filosz ember, levéltáros volt valamikor, meg országgyűlési gyorsíró. Ilyen esetekre ő jelentett megoldást. Hívattam. - János, kiutalok jutalom címén nyolcezer forintot, de a pénz nem a tiéd. Át kell adnod Baross Gábornak. - Rektor elvtárs, nagyon köszönöm, nyugodtan adhattál volna több olyan pénzt, ami nem az enyém - mosolygott az öreg. Ezek a pénzek ugyanis mind beszámítottak a nyugdíjába.- Adózásról pedig akkor még szó sem volt.- A történetnek nincs vége. A debreceni egyetemisták küldöttsége arra kérte Jevtusenkót, jöjjön el hozzájuk is. Jevtusenko ráállt erre, de két feltételt szabott. Olyan teremben legyen a beszélgetés, ahol a diákok a földre ülhetnek, és csak ők lehetnek ott, az egyetemi oktatók, a vezetők nem. Még azt kérte, hogy valami normális nyugati kocsit küldjenek érte, ne egy vacak Volgát.

A debreceni egyetem rektorát, Rapcsák Andrást, éppen kórházban kezelték Pesten. Bognár Rezső helyettesítette. A diákok Bognár segítségét kérték. Igen ám, de az egyetemnek nem volt nyugati kocsija. Ilyennel csak a debreceni városi pártbizottság első titkára rendelkezett, egy Mercedesszel. Kérték, adja oda. Az első titkár ezt nem tartotta jó ötletnek. így gondolkozhatott: nálunk nyugalom van, most idejön ez a félnótás költő, még fellázítja az ifjúságot. Nem hiányzik ez nekünk! Nem adta oda a Mercedest. Nem volt mit tenni, lemondták Jevtusenko debreceni látogatását. Nagy ügy lett belőle, mert Jevtusenko levelet írt a pártközpontba. Abban a tudtukra adta, hogy őt mindenütt szívesen lát96