Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 10. szám - Ember az erőterekben
Felhoztak Pestre. Ilku Pál előszobájában két titkárnő ült, és Aczél György. Köszönésemet nem fogadta, csak úgy odabiccentett. Ilku kiszólt, bementünk, ő a kanapéra ült, mi két oldalra. Elővette a levelem. Fölolvasott belőle. Letette, majd rám nézett: - Ugye, Nagy elvtárs, nem gondolja komolyan, hogy magának meg kell védenie a munkás-paraszt gyerekeket a munkás-paraszt kormányzattal szemben?- Miért gondolnám? - csodálkoztam.- A levelében ez van leírva.- Tessék még egyszer felolvasni a levelem. Abban konkrét nevekről van szó. Minket letoltak, hogy nem támogatjuk kellően a munkás-paraszt gyerekeket. Tessék nekem megmondani, hogy hármójuk közül melyik a munkás-paraszt származású - védtem az igazamat. Ilku elvörösödött, hápogni kezdett.- Aczél mit mondott erre?- Semmit. Végig ott ült és hallgatott. Tudtam, itt úgysem nyerhetek, de nem akartam megkönnyíteni a dolgukat: - Ilku elvtárs, a bizottság tagjaként jogom volt nemet mondani, a véleményem azóta sem változott. Levelemet nem bántó szándékkal írtam, nem azért, amit kiolvastak belőle. Önnek miniszterként joga van felülbírálni döntésünket.- Akkor ezt megteszem - zárta le a beszélgetést a miniszter. Jöttünk ki a szobából, amikor odaszólt nekem Aczél: - Gyere föl hozzám!- Tegezett?- Attól kezdve tegeződtünk, én az idősebbnek járó tisztelettel Gyuri bátyámnak szólítottam. Fölmentünk a szobájába, leültetett. - Most fölolvasom a válaszomat, amit a pimasz leveledre írtam - mondta, és elővett egy kéziratot. - Ez már a nyolcadik piszkozat. A feleségemnek is fölolvastam. Egész éjjel ezen dolgoztam - morgolódott.- Azért ez már az enyhülés jele volt.- Persze. Szépen meghallgattam, majd arra kértem, küldje el nekem a levelét. Rámcsodálkozott: - Hiszen fölolvastam neked, miért küldjem el?- Ez nagyon jó! Megőrizte a levelét?- Meg, nem adta ki a kezéből. Ettől kezdve tudtam, hogy utál. Kínos helyzetbe hoztam, miért is ne utált volna.- Professzor úr, bámulom a stratégiai érzéked. A sakkal nem próbálkoztál?- Nem, de ha ezek a történetek ennyire érdekelnek, elmesélek egy esetet rektorságom idejéből. Amikor 1966-ban rektor lettem, egy hét sem telt el, megjelent nálam egy bel- ügyes férfi. Korábban a jogi karon végzett, levelező tagozaton. Bemutatkozott, igazolta magát, majd azzal hozakodott elő, hogy az ELTE egyik polgári jogász professzorát el kell bocsátani a karról.- De miért, és mégis hogyan gondolod ezt? - értetlenkedtem.- Az 1956-os ügyei miatt - válaszolta. - Az nem úgy megy - ellenkeztem. Csak mondta a magáét, én meghallgattam, de nem engedtem. Amikor eltűnt, lementem Király Tibor büntetőjogász professzorhoz, akivel egy időben voltunk dékánok. Elmondtam neki, Gy. elvtárs járt nálam, és mit akart. - Az egy hülye - bosszankodott Király Tibor -, adok neked egy jó tanácsot a kezeléséhez. Gy. elvtárs millió ügyben jön majd hozzád. A következőket kell tenned. Szépen leülteted, megkínálod konyakkal, kávéval, barátian elbeszélgetsz vele, mintha a legjobb elvtársak lennétek. Meghallgatod a kérését, majd így válaszolsz: „Ide figyelj Gy. elvtárs, neked tudnod kell, hogy állami vezető vagyok. Az én főnököm Polinszky Károly miniszterhelyettes, nekem az ő utasításai szerint kell dolgoznom. Azokkal az ügyekkel, amit találtál, hozzá menj, és ha engem Polinszky írásban kér, akkor majd intézkedem." Mindig ezt mondtam neki - mosolygott Király Tibor -, és megúsztam az ügyeket. 95
