Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 10. szám - Ember az erőterekben
ris tovább közvetített: „Lőttek a tömegre a rádiónál!" Erre aztán már méhkasként megbolydultunk, mindenki telefonálni kezdett. így tudtuk meg október 23-án éjjel, hogy Budapesten kitört a forradalom. Nekünk otthon nem volt telefonunk, később a feleségem az Országos Meteorológiai Szolgálaton keresztül üzent a moszkvai követségünkre: jól van a család, ne nyugtalankodjam. Szabó László sakknagymester éppen akkor Moszkvában versenyzett. A Leningrád Szállodában apartmanja volt, rádióval, tévével. Ott jöttünk ösz- sze, figyeltük a hazai híreket.- A moszkvai fizikusok hogyan értékelték a Budapesten történteket?- Nagyon reálisan. Október 30-án a Pravdában Deklaracija címmel egész oldalas cikk jelent meg; a szovjet kommunista párt központi bizottságának határozata arról, hogy nem avatkoznak bele a testvérpártok dolgaiba. A lengyel megmozdulások és a magyar forradalom hatására adták ki nyilatkozatukat. Tamm hatalmas szobájában mindig csütörtökön volt a tanszéki szeminárium, kötetlen, oldott légkörű beszélgetés. Az öregúr az asztalánál ült, arca tele ránccal, rágta a tipikus orosz cigarettát...- Aminek fele dohánnyal egybeépített papírszipka.- Pontosan. Azon a napon jelent meg a Pravda cikke. A magyar eseményekre terelődött a beszéd, a központi bizottságuk határozatára. A fiatalok az öreg előtt értékelték. Megmondták, ez a deklaráció csak porhintés, nem úgy lesz, ahogyan írják. Tamm naivan megkérdezte: „Miért, eddig mi beleszóltunk valakinek a dolgába?" A fiatalok mosolyogva összenéztek: „Ugyan már, Igor Jevgenyevics, hol él maga?" Világosan látták a helyzetet. Amikor Nagy Imre bejelentette, hogy a magyarok kilépnek a Varsói Szerződésből, ezek a gyerekek odajöttek hozzám, és azt tanácsolták, minél előbb menjek el a Szovjetunióból.- Miért?- Azt mondták, amikor Sztálin és Tito között megromlott a viszony, a Szovjetunióban tanuló jugoszláv katonatiszteket mind deportálták Szibériába. Tehát legjobb, ha innen minél előbb eltűnök. A meglévő Moszkva-Budapest repülőjegyemet sikerült egy Prágába induló gépre átíratni. Budapest nem fogadott járatot. November 4-én reggel indultunk hazafelé egy Il-14-es géppel, amit nem ilyen hosszú utakra terveztek. Útközben több helyen leszálltunk, végül megérkeztünk Prágába. Vasárnap volt. A Rude Pravo egylapos különkiadásából megtudtuk, hogy Budapestre visszamentek az oroszok, és megalakult a Kádár-kormány. Hogyan tovább? Magyar focistákkal futottunk össze, akik eldöntötték, nem mennek haza. Bécsbe indultak, buszukkal elvittek Pozsonyig. Ott megtudtuk, jön majd egy hajó Bécsből, a Deák Ferenc gőzös, összeszedi azokat a magyarokat, akik haza akarnak térni. Tíz napot vártunk rá. Újabb három napig tartott a hajóút Pozsonyból Budapestre. Akkor már áradt a Duna, tele volt hulladékkal, uszadékfával. Farönk került a hajó lapátjai közé. Lenn a kazánházban izmos fűtő izzadt és hangosan morgott: „Mi a fenének jövünk haza? Hozzuk vissza ezeket a kommunistákat!" November 15-én értünk a Vigadó térhez, ahol már nagy tömeg várta a hajót. Feleségem megtudta, hogy jövünk, beszélt a tanszéki fiúkkal, ők is ott vártak: Marx Gyurka, Szabó Jancsi... Budapesten nem jártak a villamosok, a buszok, a hidakat lezárták, amíg hajó úszott alattuk a Dunán. Csillaghegyen laktunk, egyik ismerősünk oldalkocsis motor- kerékpárjával bejött értem a Margit híd budai hídfőjéig. A Vigadó térről a bőröndökkel és a csomagokkal átgyalogoltunk hozzá a Margit hídon. Akkor rémültem meg igazán, amikor közelről láttam, mi van idehaza. Orosz tankok cirkáltak, gépfegyverrel tartva szemmel az utakat. Nagyon ideges lettem. Végre hazakeveredtünk. Csillaghegyen is jártak a tankok. Otthon jött ki rajtam a több hetes feszültség. Éjjel fölriadtam, kiabáltam... 87
