Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 10. szám - Kántor Lajos: Reményik, Németh László – és a kézilámpás

maga is a vízválasztón túli építőmunkában állapította meg." László Dezső szerint akkor volna értelme Németh László - elfogult - útirajzának, ha mindenki a neki szóló üzenetet olvasná ki belőle. „A román közvélemény olvassa ki azt az új magyar szellemet, amelyik Erdélyben és Magyarországon is a kölcsönös megbecsülésen át akar közeledni, régi harcok vérétől megtisztított kézzel. Magyarország nézze meg magát abban a tükörben, amit Németh László a fiatal erőktől duzzadó, feltörekvő román népről és annak kialakuló új középosztályáról rajzolt. Az erdélyi magyaroknak Makkai, Reményik, Tamási, Kacsó erdélyi és Szabó Dezső magyarországi kritikájában már rég le kellett volna számolnia azzal az ítélettel, amit Németh László útirajzában ad. Ezen a kritikán már régen túl kellett volna mennünk."g

A döntően nemzedéki jellegű László Dezső-válasz mellé oda kell állítanunk azonban a vele egyívású, szintén az Erdélyi Fiatalok köréhez tartozó Jancsó Béláét (szövege a folyóirat 1935. téli számában jelent meg10), amely nem olyan messze tekintő ugyan, mint szerkesztőtársáé, de közvetlen hivatkozásaival az erdélyi magyar irodalomra mutat, ezzel kér perújrafelvételt. Noha ne'm utal a „morbus minoritatis"-ban szenvedő közösség Németh László által meghatározott egyedeire, a három kiemelt típusra (a dohogó, a lojális, a szervező), Jancsó Béla tulajdonképpen mégis ezzel a látlelettel vitatkozik, amikor két új könyvre, e könyvek szerzőire hivatkozik. Az egyik Reményik Sándor, a Romon virág verskötettel, a másik a fiatal unitárius pap, Balázs Ferenc, A rög alatt írója. Mindkét könyv igenis a Németh László által hiányolt életakarat kifejezője. Jancsó Reményiknél az Ahogy lehet tömbjét emeli ki - és ezt a verseimet választja vitacikkének címéül. És nem csupán a frissiben olvasható két könyvet tekinti ellenérvnek a Magyarok Romániában elmarasztaló ítéletével szemben, hanem a két ember egész életét, tevékenységét: „Reményik és Balázs Ferenc: költő és gyakorlati szervező. Két nemzedék, két kifejezési forma: két külön világ. De: két mai erdélyi magyar. És újra felhangzó versen és betegágyon született prózán át: az új erdélyi magyar életakarat két jele. Ahogy lehet. Két tény. Odateszem őket Németh László kétségbeesése elé, és kérem a pör újrafelvételét. Mert ha ezek után sem látná, hogy ítélete elhamarkodott, az nem jelenthet mást, mint hogy új történelmi életformánkat: az első magyar kisebbségi életet kívülről senki, még Németh László sem értheti meg."

Hogy aztán később miként alakult Németh László véleménye az erdélyi magyarságról, az életakaratról és a lehetőségek ki (nem) használásáról, az más irodalom- és eszme- történeti fejezetbe tartozik. Ahogy Vita Zsigmond írta: 1935-ben „Erdélybe nem egy új életért küzdő, harcos Németh László érkezett, hanem egy kifáradt, kiábrándult reformer nemzetfilozófus."" Tény, hogy kívülről (Jancsó Béla pontosan jegyezte meg) sem akkor, sem azóta nem volt könnyű, ma sem könnyű ítéletet, különösen nem ilyen megfellebbezhetetlen elmarasztalást megfogalmazni. Ugyancsak tény, hogy az irodalom „kézilámpását" egy életen, egy nagy életművön át használó, gyakorló Németh László a következő évtizedekben nem tért vissza „az erdélyi költő", Reményik Sándor művéhez, nem regisztrálta, hová alakult Végvári az Ahogy lehet, majd a Korszerűtlen versek költőjévé. Valószínűleg nem csupán nemzedéki, hanem alkati összeférhetetlenség is hozzájárult ahhoz, hogy az 1926-ban, illetve '27-ben meglátottakon, az 1935-ben általánosítotton (legalábbis Reményik vonatkozásában) nem módosított.

60