Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 10. szám - Cseke Péter: Kisebbségi életmodell teremtője
Szükségképpeni volt eljutni ehhez a fellépéshez. Ezzel a viszonyulással 1929 ifjúsága is eljutott ahhoz a politikai érettséghez és emberi magatartásformához, amellyel normálisabb időben sikeresen vívhatta volna ki a maga kisebbségi - politikai, gazdasági, kulturális és emberi - jogainak tiszteletben tartását és biztosítását. A kérdésben azonban a világtörténeti események döntöttek, s elsöpörtek akkor minden reményt és emberséget.- Talán nem tévedek, ha azt mondom: László Dezső a transzszilvanista ideológusok második nemzedékéhez tartozik. Elsősorban Kós Károly és Makkai Sándor kisebbségideológiai programját építette tovább, azt foglalta szintézisbe az első kisebbségi sorban felnőtt nemzedék életlátása alapján - természetesen egészen más történelmi körülmények között, mint amelyek a Kiáltó szó (1921) és a Magunk revíziója (1931) létrejöttét eredményezték. „A kisebbségi sors azért jár annyi bizonytalansággal - írta 1939-ben -, mert nincsenek analógiái és fényesen tündöklő, egységes öntudatot kifejező, emlékeztető szimbólumai. [...] Új tájékozódásunk végső kérdése az összes lehetséges analógiák és szimbólumok összegyűjtése, öntudatosítása és magunk fölé és magunk elé állítása." Ebben az időszakban legfőbb gondja, hogy az ellentétektől szabdalt kisebbségi élet erőinek tervszerű együttműködését szolgálja. Ezzel már azt is jeleztem, hogy felfogásában a romániai magyarság belső egységének megteremtése nem jelent egyértelműsítést, uniformizálódást, hanem a különböző felfogású irányzatok pluralista együttlétezését. A világnézeti hegemon törekvéseket éppúgy elutasítja, mint az „új, totális és integrális nemzeti gondolat" diktatúráját. Kisebbségi népközösség csak a legteljesebb demokrácia feltételei között őrizheti meg önazonosságát. Felfigyelt-e a korabeli közvélemény, és felfigyeltek-e az akkori közélet irányítói a kisebbségpolitikus László Dezső eszméire?- A „transzszilvanista ideológusok második nemzedékének" érzékelése egyáltalán nem mondható tévedésnek. Határozottan elkülönül az elsőtől: nem csak időben, de kifejeződésben és célkitűzés tekintetében is. Való az is, hogy 1933-1934-ben már ténylegesen mások voltak a kisebbségi viszonyok: bonyolultabbak, kérlelhetetlenebbek a problémák, mint 1920-1921-ben; másképpen is kellett reagálni rájuk. Tájékoztatásul meg kell itt jegyeznem közbevetőleg, hogy az előbbinek volt egy első világháború előtti szakasza is. Ebben voltaképpen egy mellőzött országrész erkölcsi, anyagi, politikai és emberi önvédelmének megnyilvánulása kapott hangot a központi kormányzatnak egyfelől teljes közönye, kisemmizése, elhanyagolása, másrészt pedig történelmi öntudatának megtörése, szellemi önállóságának, külön politikai állásának elmosása, megbénítása ellen. Nemkülönben a Királyhágón túli világ tévtudatai, nemtörődömsége, testvérietlenné vált szemlélete ellen. Az 1918 utáni változásokhoz alkalmazkodó második szakaszban történt átértelmezése viszont már egy veszélyesnek érzett helyzetbe került népközösség fennmaradásának eszméje és elvi jellegű - valóban még csak egy modus vivendit célzó - iránymutatás volt; persze, „végrehajtási utasítások" nélkül. A jelzett második nemzedékben éppen László Dezső lett az a személyiség, aki az új helyzet áttekintése, vizsgálata, elemzése alapján megpróbálta megkeresni azokat az alapvető tényeket, amelyeknek révén részletekbe menően meg lehet mutatni egy hatékony ideológia gyakorlati esélyeit. Amikor megállapította a bajokat, a hiányosságokat, akkor meg is kereste, meg is mutatta azoknak eszmei és gyakorlati remediumait. Nekem nem voltak kapcsolataim, érintkezéseim az itt szóba jöhető hivatalos közéleti irányítókkal, tehát személyes tapasztalataim sem lehettek, nem is voltak ebben. Nem tudhattam valódi véleményüket, nem láthattam ez irányban tett lépéseiket, intézkedéseiket; hogy voltak-e és milyen értelmű elgondolásaik, milyen jellegűek voltak cselekedeteik. A nagy nyilvánosság előtti megnyilatkozásaik (beszédben, sajtóban stb.) ma már hozzáférhetetlenek, a kornak idevágó bibliográfiája sincsen összegyűjtve. Nem ismerem a kornak ebből a tekintetből legfontosabbnak sejthető dokumentációs forrását, a Magyar Kisebbség 54
