Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 10. szám - Molnár Vilmos: Béla kézre kerítése (novella)

Vigyorognak a népek: viccelődnek a zsaruk! A két jópofa. Vagy a két plusz két jópofa. Ezek a zsaruk, ezek a zsaruk! Egy pillanatra sem tudnak veszteg ülni a valagukon. Annyira hajtja őket az indulat, hogy vidám perceket szerezzenek a népnek. Mennyire szerethetik ezek a lakosságot! Mit meg nem tesznek, hogy javuljon a nép kedélye.

A két szerv kicsit indiszponált. Magabiztosságuk is egészen odalett. Pedig alapjában véve elégedettek kéne legyenek: egy Béla helyett kettőre tettek szert. Igaz, csak egyre szólt a megbízatás. Viszont túl van teljesítve a terv. Bélákból bőség lett, Bélákból lehet válogatni. Akkor mégis miért van az az érzésük, hogy valami el van cseszve?

Az sem jó, ha túl vidorak a népek, mikor szerv van jelen. Ne mán legyen olyan kedélyes a nép. Az ilyesmitől talál az az érzése támadni a szervnek, hogy rajta vidulnak. Az ilyesmitől bizonytalanodik el a szerv, lesz oda a keménysége. Nem jó az, ha odalesz a szerv keménysége.

A kétely meg csak motoszkál a szervekben, izeg-mozog nekik odabenn. Egyikőjükben inkább, mint másikójukban.

Meg kéne tudni bizonyos dolgot, tisztázni kéne mán valamit. Egyikőjüknek talán, vagy másikójuknak.

Magától adódik a kérdés, el is hangzik nemsokára. Egyikőjüktől, de az is lehet, másikójuktól:- Aztán... melyikőtök a bélább?

20