Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 9. szám - A 70 ÉVES ILIA MIHÁLY KÖSZÖNTÉSE - Ménesi Gábor: Az „elszellentett idő” újraalkotása
Ménesi Gábor Az „elszellentett idő" újraalkotása (Balázs Attila: A meztelen folyó) „Kiszáradt tenger fenekén születtem, csupasz majomként a Duna partján. Sóban-vízben fürösztöt- tek meg, hogy erősebb legyek, mert eléggé nyavalyás voltam. Gyermekkorom java része a Tisza partján zajlott, annak is a holt ágánál..." (5.) Ezekkel a mondatokkal kezdődik Balázs Attila, a hetvenes évek végén az Új Symposion köréből induló író legújabb kötete, A meztelen folyó, alcíme szerint „folyópróza". Már a fent idézett mondatok meghatározzák és körülírják a könyv centrális motívumát, a két folyó (a Duna és a Tisza) mítoszát. A rendkívül beszédes alcím értelmezése alapvetően két irányból közelíthető meg: egyrészt utal az elbeszélő élethelyszíneit, Újvidéket (ahonnan az ismert, tragikus események következtében 1991-ben menekülni kényszerült) és Budapestet (ahová ugyanekkor „szökött emberként" érkezett): összekötő folyóra, másfelől azt fejezi ki, hogy a szerző - a vén folyóhoz hasonlóan - magával sodró, olykor lassan hömpölygő, időnként felgyorsuló prózát hozott létre. Olyan szövegkorpuszt alkotott, amely „vékony, kanyargó, bátortalanul csurdogáló érként kezdődik, hogy hatalmas, erős folyóvá duzzadjon, úgy ömöljék [...] bele a tengerbe..." (18.) A folyó (noha tudjuk, hogy hosszú útja végén a tengerbe torkollik, mégis) állandóságot, végtelenséget sugall, mintegy ellenpontozva a háborús összeomlás és az otthonvesztés tragikumát. (Nem véletlenül szerepel a könyvben az „örök folyó" jelzős szerkezet.) Mindez utal arra is, hogy A meztelen folyó szerzőjében elementáris erővel tör fel a mesélés vágya, megteremtve az elbeszélés, a történetmondás folyamatosságát. A „folyópróza" Balázs Attila kilencedik kötete, amelyben - előző könyveihez hasonlóan - visszatér ahhoz a beszédmódhoz, prózatechnikához és -nyelvhez, amely első opuszában, az 1979-ben megjelent Cuniculusban bontakozott ki. Az lehet az olvasó érzése, hogy „Balázs Attila egész íróságával - Újvidéken és Budapesten egyaránt - voltaképpen egyetlen művet ír: a szerző életének és fantáziájának egymástól bajosan elválasztható regényét." (Fogarassy Miklós: Balázs Attila: Király album - történetek könyve. Jelenkor, 1999/1.111.) A korábbi művekkel való szoros kapcsolatot a szerző maga is erősíti, hiszen új könyvében is számos utalást találunk korábbi írásaira. Ezt mutatja az állatmotívumok, elsősorban a nyúl szimbólumának állandó jelenléte a Balázs-textusokban, így A meztelen folyóban is. („Pedig akkor már nem volt kedvem sehová se menni. Talán csak a senkiföldjére. Ott egy lyukat ásni, meghúzódni benne, mint a nyúl [...], megbújni és nem mászni elő soha többé." [253.]) A nyúl (az üregi nyúl latin neve: oryctolagus cuniculus) az erős figyelmet, az óvatosságot, az elrejtőzést is eszünkbe juttathatja, de jellemző rá a gyávaság (menekülés) és a bátorság kettőssége. Nyúl- szív őrmester alakjának megalkotásával a szerző nemcsak korábbi műveit hozza kontextusba, hanem játékosan megidézi John Updike Ny «'/-köteteit is. Ahogy több kritikus - így Balázs első recenzenseinek egyike, Thomka Beáta is - rámutatott (Thomka B.: Nyúl-stratégia. Híd, 1986/6.), Balázs Attila állattörténetei eltávolodnak a hagyományos állatmesétől, kiiktatva a tanulságot, az oktató-nevelő célzatú mondanivalót. A szerző természetesen most sem maradhatott ki művéből: alteregói (Victor Bahia kapus, Arseni- je Krmpotic operatőr, Kovalszky Rezső, Nyúlszív őrmester stb.) révén ezúttal is beleírta magát textusába, megsokszorozva ezzel alakját. Balázs gyakran él a nézőpontváltás és a narrációk egymásba hullámzásának eszközeivel. Ahogy - a Király album kapcsán - Szentesi Zsolt hangsúlyozta: a narrátor pozíciójára humor, játékosság, (ön)irónia is jellemző. „Ezzel képes megteremteni a szerző azt, hogy a befogadó (akárcsak maga a narrátor) egyszerre benne van a történésekben, de kívül, felette is áll azoknak, vagyis az azonosulás és távolságtartás ambivalens pozíciója és értelmezői attitűdje, illetve viszonyulása lesz a jellemző vonása." (Szentesi Zs.: A viszonylagosság poétikája. Alföld, 1999/10. 109.) Ugyanakkor több kritikus rótta fel Balázsnak a szövegek túlzott játékosságát. Úgy vélem, ebben a kötetben - noha a megszólalás fontos attribútuma az irónia és a nyelvi játék - a legszükségesebbre csökkenti ezek arányát. 106
